Vármegyei Vántus Csapatverseny sikerei

Kategória: Eötvös hírek

Vármegyei Vántus Csapatverseny sikerei

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium harmadik és negyedik évfolyamos csapata vett részt a Nyírbogáton megrendezésre került megyei versenyen. Tanulóinknak gondolkodtató logikai, anyanyelvi és környezetismereti feladatokat kellett megoldaniuk. Számtalan versenyző csapat közül mindkét évfolyamunk a dobogó harmadik lépcsőfokára állhatott fel.

Óvónők látogatása az elsősöknél

Kategória: Eötvös hírek

Régi hagyományt elevenített fel iskolánk 2025. január 22-én. Szakmai délelőttön fogadtuk iskolánk első osztályos tanulóinak óvópedagógusait.A bemutató nyílt órákon mindhárom osztályban látogatást tettek, a játékos órákon láthatták, mennyi mindent tanultak a gyerekek nyár óta. Örömmel és könnyes szemmel nézték végig a könyveket, füzeteket, amit a gyerekek büszkén mutattak meg.

Casting az Eötvös Gyakorlóiskolában

Kategória: Eötvös hírek

Casting az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az Eötvös Gyakorlóiskola egy különleges, rendhagyó programnak adott otthont.

Az intézmény falai között 2024-ben az akkori 3.b osztályos tanulókból verbuválódott egy tehetséggondozó csoport. A közösség szívügyének tekinti a magyar nyelv ápolását, s különös érzékkel fordulnak a szépirodalmi művek iránt. A színjátszás iránti elkötelezettségük és szenvedélyük tükröződik az osztályban, az iskolában és a versenyeken nyújtott teljesítményükben. A tavalyi tanévben a nemzeti összetartozás napja alkalmából Benedek Elek Többsincs királyfi című meséjét vitték színpadra.

Színházlátogatás a Budapesti Operettszínházban

Kategória: Eötvös hírek

Színházlátogatás a Budapesti Operettszínházban

Az Eötvös Gyakorlóiskola színházkedvelő csoportja 2025-ben első ízben január 18-án a Budapesti Operettszínházba látogatott el. A Szépség és a Szörnyeteg című musicalt tekintették meg, mely a Disney egyik legsikeresebb, legvarázslatosabb története, amin generációk nőttek fel. A film képezi a musical alapját, mely évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend. Az Operettszínház a darab segítségével egy csodálatos világba enged betekintést nyerni, ennek köszönhetően Magyarországon is töretlen sikernek örvend a 2005-ös bemutatója óta.

Királyok ünnepét tartottak a franciások

Kategória: Eötvös hírek

Királyok ünnepét tartottak a franciások

A vízkereszt vagy a háromkirályok napja a keresztény emberek egyik legfontosabb ünnepe, mely a karácsonyi ünnepkör végét és a farsang kezdetét is jelöli. Az ünnep gyökerei az ókori kereszténységbe nyúlnak vissza, jelentése pedig a háromkirályok látogatásától Jézus megkeresztelkedéséig sokrétű. Hazánkban a házszentelés, máshol a parádék és hagyományos ételek által kap különleges jelentőséget. A vízkereszt, más néven Epifánia, a keresztény egyház fontos ünnepe, amelyet január 6-án ülnek meg.

Eötvös adventi tárlat 2024

Kategória: Eötvös hírek

Eötvös adventi tárlat 2024

Az idei tanévben 2024. december 9-13-án került sor az Eötvös Adventi Tárlat megrendezésére. A kiállítást december 13-án fél háromkor került sor a hagyományokhoz híven Dr. Komáromi István iskolánk igazgatója nyitotta meg. Intézményünkben mára hagyománya van a művészeti nevelésnek.

„Egy osztály – egy karácsony” a történelmi Magyarországon és annak keleti határain túl 2024-ben is

Kategória: Eötvös hírek

Gyakorlóiskolák karácsonyi adományozó ajándékozása Romániában, Erdélyben, Székelyföldön és Moldvában

„Egy osztály – egy karácsony” a történelmi Magyarországon és annak keleti határain túl 2024-ben is

Az idei, a 2024 – es esztendőben is a Karácsonyi Ünnepek előtt, az Advent időszakát megelőzően a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége (GYISZ) és Elnöksége - több éves nemes hagyományát felelevenítve és folytatva -, „Egy osztály - egy karácsony” mottóval ismét karácsonyi ajándékgyűjtő akciót hirdetett a legkeletibb magyar nyelvterületen - az egykori „Történelmi Magyarország” határain túl -, a nehéz sorban élő moldvai csángó gyerekek karácsonyának örömtelibbé tételére.

Városi Diáksport Gála 2024

Kategória: Eötvös hírek

Városi Diáksport Gála 2024

A hagyományoknak megfelelően, idén 2024. december17-én a Kodály Zoltán Általános Iskola hangverseny termében díjazták a diákolimpiákon, nemzetközi versenyeken jól szereplő nyíregyházi fiatalokat, edzőiket, felkészítő tanáraikat, és a legaktívabb iskolákat, valamint ezen az eseményen többen is átvehették a "Jó tanuló-jó sportoló" címet.

Törpavató

Kategória: Eötvös hírek

Törpavató

Hagyomány az Eötvös Gyakorlóiskolában, hogy az iskola diákközösségébe bekerülni egy látványos törpavató műsor keretében lehet. Így történt ez ebben az évben is, amikor az első osztályos tanulók színvonalas műsorok keretében történő bemutatkozására és eskütételére került sor. A színes, látványos szereplésük meggyőzte a nézőközönséget arról, hogy a 2024-25-ös tanév elsősei méltóak az EÖTVÖSÖS TÖRP címre. Verseltek, táncoltak, énekeltek, az Úszó Nemzet Program keretei között úsztak, ezzel is elismerő mosolyt csaltak a nézők arcára. Kedves Első osztályosok! Kívánunk Nektek élményekkel teli eredményes, szép diákéveket! Legyetek büszkék arra, hogy az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai vagytok!

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel