Visszaemlékezések

A kezdetek - Beszélgetés Dr. Figula Györgyné Vera nénivel, iskolánk egykori igazgatójával

Milyen okok indokolták 1970-ben az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskolán egy új gyakorlóiskola életre hívását, és milyen feladatot jelentett ez akkor Vera néni számára?

1970-ben a gyakorlóiskola, ami a Búza utcán működött, kiköltözött a mostani Sóstói út 31. alá, mert a hallgatói létszám megemelkedése indokolta, hogy a kisgyakorlónak is legyen felső tagozata. Addig csak párhuzamos négy alsó tagozatos osztály járt ide. Az új gyakorló tulajdonképpen nem volt még kész egészen, az összekötő rész még nem épült meg a Főiskola egyik szárnya és a másik rész között, sőt bejárati ajtó sem volt, deszka lépcsőt készítettek, és azon jártunk. De a munkát meg kellett kezdeni, és mivel nekünk csak 224 gyerekünk volt az alsó tagozatban, ezért a 2. számú gyakorlóból kaptunk egy sorozat felső tagozatos gyereket, a mieink közül pedig mindenképpen igyekeztem elérni, hogy a Búza utcáról, aki feltétlen szeretne velünk jönni, az eljöjjön. Ez elég sok vitát kavart, de nem lehetett az iskolát abszolút ismeretlen gyerekekkel kezdeni. Tehát hoztuk a gyerekeket, és ezt a létszámot egészítettük ki az Erdősori gyakorlóiskola felső tagozatával, illetve egy sorozat diákotthoni, tanyai gyerekkel. Ők ötödiktől kezdve a Váci Mihály Diákotthonban laktak.

De tanári karra is szükség volt. Ezt úgy oldottuk meg, hogy az Erdősori gyakorlóiskolából jött át a tanári karnak egy része, meg vidékről hoztunk be kilenc helyről 13 pedagógust.

Hogyan sikerült rövid időn belül iskolát teremteni egyrészt a tárgyi és a személyi feltételek biztosításával, másrészt pedig egy újonnan alakult iskola diákközösségének a toborzásával, megnyerésével?

Mi a 224 alsó tagozatos gyerekből 50-60-at hoztunk csupán át, főként azokat, akik erre laktak, meg akik mindenképpen szerettek volna jönni. A gyakorlóiskolából a felső tagozatosok egy részét Megkaptuk, azok mint osztályközösségek jöttek át osztályfőnökkel együtt. A diákotthoni osztályokból egy sorozat jött: 5., 6., 7., 8. Tehát sokfelől jöttek a gyerekek, és az osztályközösségeket sem volt könnyű összekovácsolni, de ami nagy segítséget jelentett, hogy a tanári kar rendkívül nagy akarással igyekezett azon lenni, hogy minél hamarabb összekovácsolódjon az iskolaközösség. Persze ez nem ment máról holnapra, de lassan kialakult. Azoknak is gond volt, akik vidékről jöttek be, egy merőben új helyzetet megszokni. Fokozatosan fejlesztettük a tanári kar létszámát is. Egy darabig átjártak egyik gyakorlóból a másikba a tanárok a művészeti tárgyakhoz, aztán kialakult az iskolánk tanári kara.

Hogyan sikerült kialakítani egy olyan sajátos gyakorlóiskolai arculatot és szellemiséget, amely meghatározóvá vált a későbbiekben is?

A két gyakorlóiskola igyekezett együttműködni. Mi az Erdősorit a tanítóképzésben, tehát a szakképzés oldaláról segítettük, ők pedig a tapasztalataikat igyekeztek átadni. Nagyon megválogattuk a tanárokat. Szakmailag jól felkészült emberek jöttek, és igyekeztünk bekapcsolódni a városi képzésbe is. Nekünk ugyan nem volt kötelező a városi szakmai továbbképzésbe bekapcsolódni, mert mi egyenesen a Minisztériumhoz tartoztunk, de nem is úgy nézett az ki, hogy mi mentünk oda szakmai továbbképzésre, hanem az első perctől kezdve ők jöttek a gyakorlóiskolába, és mi tartottunk számukra szakmai bemutatókat.

Egy jól fejlődő iskolának könyvtárra is szüksége van. A Búza utcai gyakorlóból azokat a könyveket, amelyek a 6-10 éves korosztálynak megfelelnek, elhoztuk magunkkal, de a felső tagozat számára semmi nem volt. Úgy oldottuk meg, hogy tartós használatra a főiskolai könyvtárból kaptunk az első évre könyveket, később pedig az ellátmányból - ami akkor nagyon kevés volt, 20 000 forint volt egy évre (viszont a könyvek olcsóbbak voltak) - igyekeztünk kifejleszteni a könyvtárunkat a gyerekek és a hallgatók számára. Nem volt könnyű dolog, de még egyszer mondom, hogy mindenki nagyon akarta.

A tanyai gyerekek hozzá voltak szokva a kinti körülményekhez, a nagy szabadsághoz. A városi lét mindenképpen kötöttséget jelentett nekik. A másik baj az volt, hogy át kellett járni a Váci Mihály Diákotthonból a gyakorlóiskolába. Zárt rendben jöttek, tanárok kíséretével, de árkon-bokron át, mert a Stadion mögött még földút vezetett. Szerették, mert kicsit hasonlított az otthoni körülményekre. Aztán ők is nagyon szépen beilleszkedtek. Azoknak a diákoknak a magatartása, az a tisztelet, amit ők a tanárok, a diákok és általában az iskola iránt mutattak, példaértékű volt. Később olyan nagy volt az érdeklődés a gyakorlóiskola iránt, hogy kénytelen voltam nagyon gyors ütemben a diákotthoni osztályokba néhány városi gyereket berakni. Nagyon jó felhúzóerő volt, mertek ők is bekapcsolódni az órába, és nagyon sokra vitték a gyerekek. Azóta már tudom az életútjukat, nemsokára lesz a 35 éves találkozónk azokkal, akik akkor kezdtek, mikor a gyakorlóiskola megalakult, és nagyon sok komoly értelmiségi, szakmunkás van köztük. így visszanézve nem is érzi már az ember a nehézségeket.

Melyek voltak azok az eredmények tíz év történésében, amelyekre Vera néni, mint volt iskola-igazgató a legbüszkébb?

Eléggé fogós kérdés! Még őrzik az iskolai jegyzőkönyvek, az évzáró ünnepélyek beszámolói (mind megvannak), hogy a gyerekek nagyon hamar bekapcsolódtak a tanulmányi versenyekbe, sportversenyekbe, és ez nagyon emelte az iskola hírnevét. Jó tanulmányi eredmények, nagyon jó átlagok voltak, de nem azért, mert jó szívük volt a tanároknak, hanem mert a gyerekek gondolkodtak, tanultak és elkezdett a gyakorlónak híre lenni. Nehéz helyzetben voltunk a beiratkozás idején: kit vegyünk fel, kit ne vegyünk fel. De körzetesítve volt az iskola, a körzetbe tartozókat mindenképpen fel kellett venni. Az üres helyekre háromszor-négyszer több jelentkező akadt. Kialakult az iskola hírneve, ez büszkeséggel tölt el.

Régi osztálykép az egykori I. sz. Gyakorlóiskolából (Az első sorban balról az 5. Dr. Figula Györgyné)

Mit gondol Vera néni az iskola olyan újításairól, mint például az erdei iskola vagy az úszás- és lovasok tatás?

Nekünk az még nem volt, viszont kárpótolt minket 1981 őszéig, ennek az iskolának az átadásáig, hogy ott voltunk az erdőben. Akkor a botanikus kert még nagyon kezdetleges volt, de az erdőt nem választotta el tőlünk kerítés. Oda vitték ki a gyerekeket, és azt gondolom, hogy a diákotthoni gyerekek számára ez sokat jelentett, hogy egy kicsit otthon érezték magukat. Kinn, szabadban, jó levegőn. Mikor idejöttünk, még kialakulóban volt a medence, kezdetben főleg a főiskolai hallgatók számára. Akkor már a 9-esben (az Aranyban) megvolt a tanmedence, és az igazgató baráti alapon segített, így át tudtuk hordani a gyerekeket úszásoktatásra.

Milyen kapcsolata van ma Vera néninek az egykori iskolájával, és hogyan látja annak tevékenységét, működését napjainkban?

Tulajdonképpen meg nem szakadt a kapcsolat, ill lakom egész közel, úgyhogy a kollégákkal találkozom elég gyakran. Nagyon kedvesek, mert az iskolai ünnepségekre is meghívnak. Hagyomány, hogy Pedagógusnapon a régiek, mi, nyugdíjasok, itt szoktunk lenni, de azon túlmenően napi kapcsolatban vagyunk, érdeklődünk, hogy hogy haladnak a gyerekek, a régi szülők is beszámolnak, hogy nem is egy közülük idehozta a saját gyerekét. Ez nagyon jó érzés. Úgy emlegetik a régiek, hogy „igen, a gyakorlóiskola az jó volt”, és úgy látom, most is ez a vonal megy tovább. Gyermekközpontú ez az iskola is. Nem vész el a gyerek, törődnek vele, és nagyon örülök annak, hogy tovább folynak a szép műsorok, különösen az énekkar. Nekünk is nagyon szép énekkarunk volt, Gönczi Tiborné vezette, aztán Kulcsár tanár úr. Ők is elmentek, nagyon sokan elmentek a régiek közül, dehát ez az élet rendje. Nagyon örülök, hogy a gyerekek szépen szerepelnek a tanulmányi versenyeken.

Én később a Tanárképző Főiskola tanítói tanszékére mentem át tantárgypedagógusnak, és nem egy tanár van itt, akit én ott is tanítottam, és most itt dolgoznak. Örülök, hogy nagyon sok volt gyakorlós gyerek jött ide vissza tanárnak. Nagyon jó a továbbtanulási kedv a gyakorlóban, mindenki szakember volt, de arra készülve, hogy az iskola fejlődni fog, elvégezték a tanár szakot az egyetemen, középiskolai tanárok lettek, és itt tanítanak most is. Akiket napközi otthonba helyeztünk, azoknál pedig arra törekedtünk, hogy elvégezzék a pedagógiai szakot, hogy szakszerűbben tudjanak foglalkozni a gyerekekkel. Olyan is volt, hogy egyszerre öt alsó tagozatos tanító végezte Pécsett meg Szegeden a pedagógiai szakot. Örülök, hogy vannak, akik a tanítás mellett tanulnak is.

Hogy ilyen szépen kifejlődött az iskola, annak nagyon örülök, mint említettem, mi annak idején nagyon szűkösen voltunk, de a hangulat az nagyon jó volt. Az első évben, mikor megalakultunk, választani kellett szakszervezeti vezetőséget, pártvezetőséget - mert akkor ez még így volt és minden a nyakunkba szakadt. Én, mielőtt idekerültem, a kisgyakorlóban voltam igazgató. Az az akarás, hogy mutassuk meg, hogy milyen gyakorlóiskola leszünk, ez dominált. Az ominózus szak-szervezeti választás októberben volt, és a Főiskola szakszervezeti főnöke mindenképpen kíváncsi volt, hogy milyen a hangulat az iskolában, és szeretett volna valami problémát hallani. Nem azt mondom, hogy nem voltak problémák, természetesnek vettük, hogy a gyakorlóiskola indulása (meg egyáltalán egy iskola indulása) gondokkal jár, de nem olyanokkal, amiket nem lehet megoldani. Egy nagyon aranyos kolléganőm felnyújtotta a kezét, hogy őneki van problémája. Nagy csönd lett, mindenki hallgatott, és azt mondta: ”Jó lenne, ha két számmal nagyobb munkaköpenyeket adnának”. Olyan fergeteges hangulat lett, hogy a mai napig emlegeti az idős főiskolai kolléga. Ez volt az 1. gyakorló legnagyobb gondja.

Megvoltak a napi gondok, de olyan, hogy egymást bántották volna, nem volt, mindenki tette a dolgát, és sokkal több gondunk volt azzal, hogy minél több gyerek előbbre jusson. Nagyon jó testületünk volt, minden igazgatónak olyan testületet kívánok, mint amilyen nekem volt.

(Gerják Eszter: 35 éves a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Iskola és Gimnázium c. jubileumi évkönyv, 2006, 12-16.)

Megfeleltünk az elvárásoknak - Beszél-getés Oroszvári Istvánnéval, iskolánk egykori igazgatójával

Mi tette lehetővé a gyakorlóiskolának az új helyszínre - a Nyíregyházi Főiskoláról a Jósavárosba történő - költözését? Hogyan emlékszik vissza Mónika néni erre az eseményre és intézményveze­tői megbízatásának kezdetére?

1980-as évek elején demográfiai robbanás volt az országban. Nyíregyházán a Jósaváros területén akkor épült fel ez a lakótelep, mellyel ugrássze­rűen megnőtt az iskolás gyermekek száma is. Eb­ben az évben a város telket biztosított egy új gya­korlóiskola felépítésére. Ezen a területen épült fel egy húsz tantermes, a kor akkori követelményei­nek megfelelő oktatási épület. Ezáltal az elhelye­zése jobb lett a gyakorlóiskolának, alkalmasabbá vált a kettős funkció - hallgatóképzés és közokta­tás - ellátására. A nyolcvanas évek elején a meg­növekedett hallgatói létszám is szükségessé tette a gyakorlóiskolabővítését. így 1980-ban az új okta­tási épület átadásával gyakorlóiskolánk a Nyíregy­házi Főiskoláról átköltözött a Jósavárosba. Én az átadás után egy évvel, 1981-ben kerültem ebbe az iskolába. Ez az épület akkor korszerűnek számí­tott, nyelvi laboratóriummal, Tv-s stúdióval, audi­ovizuális eszközökkel szolgálta az oktatás és hall­gatóképzés szükségleteit.

Iskola névadó ünnepségről készült fotó 1993-ból (Elnökség tagjai sorában balról a második Oroszvári Istvánné címzetes igazgató)

Milyen kihívásokat jelentett Mónika néni és a nevelőtestülete számára az oktatás területén meg­indult reformfolyamat és az ennek való megfele­lés, milyen módon alakította át az iskola arculatát, képzési szerkezetét?

A gyakorlóiskolának mindig is élen kellett járnia azokban a megújulási törekvésekben, ame­lyek az oktatás területén folytak. Ez napjaink­ban sincs másképp. A nyolcvanas évek máso­dik felében az oktatás területén kibontakozó áta­lakulások a gyakorlóiskolát is érintették. Ebben az időszakban indultak újra azok a nyolcosztályos gimnáziumok, amelyek a háború előtt igen nép­szerűek voltak Magyarországon. Országosan több gyakorlóiskola alakította át szerkezetét, és vezette be az új nyolcosztályos gimnáziumi oktatási for­mát, amely akkor szintén úttörő jellegű vállalko­zás volt. Az eltelt idő igazolta, hogy ez szerencsés szerkezetátalakítás volt. Emellett a 90-es évek második felétől - mint ismeretes - a négyosztá­lyos oktatási forma is meghonosodott nálunk. Ez­által egy 12 évfolyamos szerkezetű iskolává vált a gyakorlóiskola. Azt hiszem, ez az átalakítás egy nagyon jól működő rendszer létrejöttét ered­ményezte, amelyben jól együtt képes dolgozni az általános iskolás korú és a nagygimnazista diák is. Meg kell jegyezzem, hogy nem csak az is­kola szerkezetének átalakítása történt ezen évek alatt, hanem számos olyan kezdeményezés is in­dult, amely a tanulók differenciált képességfej­lesztését is szolgálta. Így többek között a meglévő tagozatok mellett speciális tantervű rajz- és vizu­ális kommunikáció tagozat indult, amely iránt ma is nagy az érdeklődés. Erősödött a matematika ta­gozat, megkezdődött az idegen nyelv szabad vá­lasztása és a korai francianyelv-oktatási program. Ez azt jelentette, hogy a tanulók kezdetben négy, később öt idegen nyelv közül választhattak, első osztálytól kezdve pedig lehetőség nyílt a korai francianyelv oktatási program bevezetésére. A kor követelményeit és kihívásait figyelembe véve ­alakítottuk ki a számítógépes hálózatot, illetve kezd­tük meg az informatika oktatását.

Az Ön által irányított gyakorlóiskola hogyan tudott helytállni az iskolák közötti akkor már egyre növekvő versenyben?

Az iskolák között egyre élesebb verseny folyik a tanköteles korú tanulók és szüleik megnyerésé­ért. Iskolánk iránt mindig nagy volt az érdeklő­dés. Ez köszönhető volt az itt folyó magas szín­vonalú oktató-nevelő munkának, az oktatási pro­gramok gazdag választékának és a színes diáké­letnek. Az itt tanuló diákok és szüleik elégedettek a gyakorlóiskola szakmai munkájával, ezért az ér­deklődés az iskola iránt egyre erősebb. Nemcsak Nyíregyháza, hanem vonzáskörzete településeiről sokan jelentkeznek az általános iskolai és gimná­ziumi tagozatokra. Örvendetes módon iskolánk tanulóinak létszáma évről-évre nő. Ha a kimenet oldaláról vizsgáljuk a gyakorlóiskola tevékenysé­gét, akkor azt mondhatjuk, hogy végzős diákja­ink valamennyien sikeresen helytállnak a közép- és felsőfokú intézményekben, az élet valamennyi területén is.

Milyen szerepet tölt be Mónika néni napjainkban a gyakorlóiskolában, és hogyan ítéli meg an­nak mai helyzetét?

Az igazgatói megbízás lejárta után magyar szakos szakvezető tanárként folytattam pedagó­giai tevékenységemet. Továbbá időről-időre részt veszek az oktatási bizottság tagjaként a gyakor­lóiskola pedagógiai programjának felülvizsgála­tában. Mindegyik területen örömmel dolgozom, mert ez legalább olyan kihívás, mint egy iskola irányítása. Gyakorlóiskolánk mai helyzetét igen kedvezőnek ítélem meg. Az iskolák közötti ver­senyben és rangsorban előkelő helyen áll, a város, a régió és az ország gyakorlóiskoláinak versenyé­ben pedig szakmai sikereivel rangos helyet vívott ki magának.

(Macsuga Viktória: 35 éves a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Iskola és Gimnázium c. jubileumi évkönyv, 2006, 16-18.)

A rangsor élén állunk - Beszélgetés Komáromi Istvánnal, iskolánk jelenlegi igazgatójával

A 35 éves gyakorlóiskola harmadik igazgatója. Ez ideig tíz évet - két vezetői ciklust - tudhat maga mögött. Az iskolába 23 évvel ezelőtt került tanár­ként, 1995-től egy tanéven át volt igazgatóhelyet­tes, majd 1996-tól az igazgatói feladatokat látja el.

Díjátadó, Dr. Komáromi István

Hogyan kezdődött tanári pályafutása a gya­korlóiskolában? Beszéljen a pályakezdő, fiatal ta­nár élményeiről, céljairól!

Főiskolai hallgatóként ebben az iskolában töl­töttem a tanítási gyakorlatot, majd két év vidéki tanítás után a volt szakvezetőm, dr. Mecz Andrásné ajánlatára keresett meg és alkalmazott föld­rajz szakos szakvezető tanárként az akkori igazga­tónő, Oroszvári Istvánné. A feladatot nagy meg­tiszteltetésnek s egyben nagy kihívásnak tekintet­tem, s a jó hírű gyakorlóiskolában mindenekelőtt jó szaktanárrá akartam válni, és minden tekintet­ben igyekeztem megfelelni annak a bizalomnak, amelyet kaptam. Különleges élmény volt rög­tön az első évben olyan hallgatók szakmai gya­korlatát irányítani, akik korábban a főiskolán is­kolatársaim voltak. Nagyon jól éreztem magam a gyerekek között, akikkel nemcsak a tantárgya­mat kívántam megismertetni és megszerettetni, de több olyan kirándulást, turisztikai programot is szerveztem nekik, amelyek tartalmasabbá tették és maradandó élményekkel gazdagították diáké­veiket. De szívesen emlékszem vissza azokra a programokra, belföldi és külföldi utakra is, ame­lyeket a tantestületem tagjai számára szerveztem, hiszen egy fiatal pedagógus, ha bekerül egy közös­ségbe, akkor nemcsak a katedra mellett kell helyt állnia, hanem, ha van benne kellő ötlet, lelkesedés, kollegialitás, akkor részt vállal a felnőtt közösség életének színesítésében is.

Mi inspirálta arra, hogy megpályázza az igaz­gatói állást, milyen tervekkel, elképzelésekkel in­dult?

Úgy érzem, volt bennem olyan adottság, amely a szervezőmunkában eredményeket hozott gyakorló tanárként is. Mindig szerettem szer­vezni, nagyobb rálátással tervezni. S ösztönzött az akkori igazgatónőm is, aki megkért arra, hogy adjam be a pályázatot. Nagyon sokat köszön­hetek neki, hiszen az ő szemléletmódját követve kezdtem vezetőként a munkámat. Így egyrészt én is igyekeztem úgy választani tehetséges, fia­tal kollégákat, hogy ők később az iskola erőssége­ivé válhassanak, másrészt követendőnek tartottam azt a vezetői magatartást, hogy az alkotó kedvben, energiában, értékekben gazdag munkatársakat en­gedni kell alkotni, dolgozni, továbbtanulni, mert ez alapozta meg az iskola ma is tartó versenyké­pességét. Én magam is úgy éltem meg gyakorló pedagógusi mivoltomat, hogy ötleteimet, elképze­léseimet mindig megvalósíthattam, jó értelemben véve azt csináltam, amit szerettem volna, s ebben az igazgatónőm mindig támogatott. Igazgatóként egy olyan örökséget vettem át, amely már eleve rangot jelentett, hiszen az intézmény nagyon jól működő, jó hírű iskola volt. Egyik fontos fela­datomnak tartottam ezt az örökséget megőrizni és továbbvinni, valamint a változó kor változó kihí­vásainak megfelelni. Ez, úgy érzem, sikerült is, bár az első öt év - a vitathatatlan eredmények mellett - elsősorban a tanulás, a tapasztalatszer­zés időszaka volt.

Melyek azok az eredmények, amelyek az iskola utóbbi tíz évét meghatározták?

Tartalmi szempontból az egyik leglényege­sebb eredménynek tartom az 1993-ban elkezdett szerkezetváltó program teljessé válását: befejező­dött a nyolcosztályos gimnáziumi program beve­zetése az első évfolyam leérettségizésével, 1998-ban bevezettük a négyosztályos gimnáziumi kép­zést, illetve három évvel ezelőtt elindítottuk az öt­éves nyelvi előkészítő programot. Így az iskola egy olyan 12 évfolyamos oktatási intézménnyé vált, amely egyrészt lefedi a teljes tankötelezett­séget, másrészt belépési lehetőséget ajánl az is­kolakezdéshez első osztályban, a tagozatválasz­táshoz az ötödik évfolyamon és a kilencedik év­folyamon is. Tehát a magyar oktatás szerkezetét tekintve egy kerek egész rendszert kínál. Másik lényeges eredmény az olyan tradicionális programoknak, tagozatoknak a további gondozása, mint a művészetek, a matematika; az idegen nyelvek repertoárjának bővítése, valamint a természet- és környezetvédelem integrált vagy tantárgyi keretek között való oktatása. Az iskola profiljának gazdagításán túl fontos szempont volt a jó tanulmányi eredmény megőrzése, ami 4,2-es iskolai átlagot jelent évek óta. Emellett - gyakorlóiskolai funkciónkból adódóan - a felsőoktatásban bekövetkezett változások révén érintett bennünket a tanító- és tanárképzés átalakulása is.

Nagyon lényegesnek tartom továbbá az úgynevezett szolgáltató iskolamodell kiépítését, amely az alaptevékenységünk végzése mellett olyan programok kínálatát jelenti, mint alapfokú művészeti oktatás, az erdei iskola, a lovasiskola, a versenysport támogatása, valamint a szakszol­gálati rendszer kialakítása (iskola-egészségügyi alapszolgáltatás, logopédia, gyógytestnevelés, if­júságvédelem, szabad-időszervezés). Ez a komp­lex program a szülők és a gyerekek körében pozi­tív fogadtatásra talált. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1996-ban még 650 tanulót fogadó iskola diák­jainak létszáma a 2006/2007-es tanévben 1140 fő lesz, tehát tíz év alatt majdnem megkétszereződött a tanulói létszám. Meggyőződésem az is, hogy a tartalmas munkához színvonalas körülmények, megfelelő környezet szükséges. Ezen a téren is látványos fejlődésen ment át az iskola. Az elmúlt öt évben 220 millió Ft-ot költöttünk a külső és belső környezet esztétikusabbá, korszerűbbé tételére.

Az intézményvezetői sikerek mellett szépen ívelő szakmai pályát is magáénak tudhat. Milyen eredmények jelzik ezt?

Véleményem szerint az embert egyrészt elsősorban az határozza meg, hogy a szakmájá­ban milyen produkciókat képes letenni az asztalra. Én alapvetően szakembernek, földrajz-történelem szakos tanárnak tartom magam, s a mércét ezen a téren is magasra tettem önmagam számára. A főiskolai diploma mellé megszereztem a középis­kolai tanári, később a közoktatás-vezetői végzett­séget, jelenleg folyamatban van a doktori fokozat megszerzése. Emellett számos szakpublikációm jelent meg, a tankönyvpiacon pedig két középis­kolai földrajzkönyvem szerepel. Szakmai tevé­kenységemet szép díjakkal ismerték el az elmúlt évek során: Akadémiai Pedagógus Pályadíjjal és egyéb díjakkal, megkaptam a Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa kitüntetést, valamint Rektori Dicsé­retben is részesültem. De ezek mellett az elisme­rések mellett számomra az is nagy kitüntetés, ha például egy általam megismert országról írt cikke­met mások is - ismeretlenül vagy kevéssé ismerve nevemet - elolvassák.

Hogyan értékeli az iskola jelenét, és milyennek látja a jövőjét?

Az Eötvös József Gyakorlóiskola jelene méltó folytatása a múltnak. Egy nagyon jól működő közösség munkájának eredményeként megőrizte versenyképességét. Az elődeink által befektetett munka megalapozta az elmúlt 10 év sikerét, a mostani 10 év pedig véleményem szerint mega­lapozza az elkövetkezendő évek eredményeit.

A jövőt illetően bizakodó vagyok. Hiszek ab­ban, hogy ez az iskola változatlanul jó hírnévnek fog örvendeni, keresni fogják a diákok és a szülők. Mindezt azonban csakúgy lehet elérni, ha minden­nap, minden héten, minden évben valamennyien legjobb tudásunk szerint, hittel, akarással és kitar­tással dolgozunk.

(-T-: 35 éves a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Iskola és Gimnázium c. jubileumi évkönyv, 2006, 18-21.)