Eötvös József
Barabás Miklós: Eötvös József arcképe
Vásárosnaményi báró Eötvös József (Buda, 1813. szeptember 3. – Pest, 1871. február 2.) magyar jogász, író, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy - kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnöke,Eötvös Ignác politikus fia, Eötvös Loránd fizikus apja.
Eötvös József aláírása
Báró Eötvös Ignácés báró Lilien Anna palotahölgy fia volt. Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Egyetemi tanulmányait pedig a pesti egyetemen bölcselet és történelem szakokon, 1826-tól 1831-ig.
Jelen volt az 1832. évi országgyűlésen Pozsonyban. Ebben az évben ügyvédi vizsgát tett. Már 1831-ben aljegyző lehetett Fejér megyében, 1835-ben pedig a magyar udvari kancelláriához került, ahol 1836-ban fogalmazói állást kapott. 1837-ben az eperjesikerületi tábla közbírája lett.
1836–1837-ben beutazta Németországot, Svájcot, Hollandiát, Franciaországotés Angliát. Már utazásának megkezdése előtt, (1835. szeptember 14-én) levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Az Akadémiarendes tagjává 1839. november 23-ánválasztotta. A későbbiekben 1855-ben másodelnökké, 1866. március 18-ánpedig elnökké nevezi ki.
1840-ig a Borsod megyei Sályon élt, apja birtokán, és szinte teljes egészében az irodalomnak szentelte magát. Irodalmi munkásságának kezdete, kiváltképp a „Karthausi” című regénye nagy elismerést szerzett neki úgy az irodalomban, mint a közéletben. 1838. november 25-éna Kisfaludy Társaságis tagjának választotta, amelyet 1847-ben megújított.1860. május 24-éna Kisfaludy Társaságelnökévé választották.
Báró Eötvös József arcképe
1840-ben az országgyűlésen, mint felsőházi tag szerepelt, az ellenzék soraiban. 1848-ban megalakult az első magyar felelős minisztérium ahol a vallás- és közoktatási tárca vezetésével bízták meg.
Politikai nézeteit tekintve, mindig a birodalmi kormánnyal való kiegyezéstpártolta. 1848-tól 1853-ig Münchenben tartózkodott, ahol folytatta történelmi és bölcseleti tanulmányait, és kizárólag az irodalomnak élt.
Hazatérése után budai villájába vonult vissza. 1855-től szinte csak az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak élt, amelyet a forradalom után ő szervezett újjá.
1861-től ismét komolyan részt vett a politikai életben. Pest városa országgyűlési képviselővé választotta.
Nemzetiségi kérdésekben is megszólalt, s mikor kihirdették az 1865-ös országgyűlést, lapot alapított (Politikai Hetilap címmel) a felmerülendő, főképp a kiegyezést érintő kérdések megvitatására. A kiegyezésben közvetlenül közreműködött. Az új minisztériumban ismét a vallás- és közoktatási tárcát vállalta el. Most már kedvezőbb körülmények közt dolgozhatott, meghozta a népiskolai közoktatásról szóló törvényt. Megindította a közép- és felsőiskolák reformját is.
Az 1870-ben Pesten halt meg. Ercsiben temették el, a családi sírboltban.
A népoktatási törvény
Az 1867-es kiegyezés új alapokra helyezte Ausztria és Magyarország kapcsolatát az Osztrák-Magyar Monarchián belül. A kiegyezési törvény (1867:12. tc.) kimondta a két ország önállóságát (külön kormányokkal, parlamenttel) és egyenlőségét, paritását. Ugyanakkor rögzítette az együttműködés módozatait is. A közös uralkodó - az időközben magyar királlyá koronázott Ferenc József - elismerte az 1848. évi törvényeket, és megalakította a felelős magyar minisztériumot, Andrássy Gyula gróffal az élen.
A kiegyezést a teljes függetlenség hívei azonnal a támadások össztüzének vetették alá. Így tett az önkéntes száműzetésben élő Kossuth Lajos is, a nemzet jogainak feladásával vádolva meg a kompromisszumra hajlandó Deák Ferencet és követőit.
A korabeli ellenzők véleményével szemben ma már megállapítható, hogy a kiegyezés a maga korában reális kompromisszum volt, teljes egészében megfelelt az akkori társadalmi és nemzetiségi erőviszonyoknak. A magyar politika vezető rétege a nemzeti önállóságnak jóval nagyobb mértékét, az ország gazdasági felzárkóztatásának több lehetőségét kapta kezébe, mint Mohács óta bármikor.
A kiegyezés tehát lehetőséget teremtett a magyar társadalom polgári fejlődése számára, s - ezzel párhuzamosan - kedvező feltételeket biztosított a magyar iskolaügy korszerűsítésére, tartalmi-szervezeti modernizálására.
A kiegyezés után, az Andrássy-kormányban ismét (először 1848-ban) Eötvös József, a egykori kultuszminiszter lett a Vallás és Közoktatási Minisztérium vezetője. A kultusztárca birtokosának szilárd elhatározása volt, hogy befejezi a magyar közoktatás polgári átalakítását - azt a folyamatot, amely 1848-ben elkezdődött.
Eötvös, a széles látókörű nagy politikai és történelmi tapasztalattal rendelkező államférfi volt, aki az egész magyar közoktatás átreformálását tűzte ki célul. Ebben az átalakításban súlyozott szerepet szánt a népoktatás ügyének.
Megoldásra váró probléma volt – ahogy ez napjainkban is sarkalatos kérdés- az államnak a közoktatás irányításában, fenntartásában betöltött szerepe. A kiegyezés utáni népoktatási reformtervében Eötvös József tehát már nem az 1848-ban megfogalmazódott a "közös" (tehát felekezetközi) iskolákat tekintette alapnak, 1868-ban már a meglévő felekezeti iskolákat tudomásul véve és érintetlenül hagyva építi fel a népiskolák rendszerét. Tudni kell azt, hogy akkor még egyetlen állami vagy település által fenntartott (önkormányzati) iskola sem volt az országban.
Eötvös tehát községi iskolák létesítését csak ott rendeli el, ahol nem működnek egyházi népiskolák. A felekezeti iskolák államosítását már csak azért sem szorgalmazta, mert a központi államhatalom túltengését kifejezetten károsnak tartotta. Felfogása szerint a "monopolizált állami közoktatás távol áll a szabadság eszméjétől". Ezzel együtt is fontos - de nem kizárólagos - szerepet szán az államnak a közoktatás megszervezésében. "Általános tapasztalás bizonyítja - hangsúlyozza egyik parlamenti beszédében -, hogy ahol a népoktatás magasabb fokra emelkedett, ez mindenütt csak az állam közben jöttével sikerült, és valóban alig fogja valaki komolyan kétségbe vonni, hogy valamint az egyháznak érdeke, sõt kötelessége, hogy a gyermekekből jó keresztényeket neveljen, éppúgy kötelessége az államnak is az, hogy a gyermekeket jó állampolgárokká nevelje fel. Miből következik, hogy ott, hol a szülék vagy az egyház a gyermekek oktatásáról nem gondoskodnak, az állam vállalja magára ezt a kötelességet."
A felekezeti iskola nélküli községek közös népiskolájának felállításán túl Eötvös az állam befolyását közvetett eszközökkel kívánta érvényre juttatni. Ez a befolyás mindenekelőtt az ellenőrző szerepben, a felügyelet jogában testesült meg, ami a felekezeti iskolákra is kiterjedt. Mindemellett az állam ösztönző szerepet is betöltött: állami tanítóképzők felállításával szorgalmazta a tanítóképzés színvonalának emelését, gondot fordított a színvonalas népiskolai tankönyvek elkészítésére.
Eötvös új törvényjavaslata 1868. június 23-án került a képviselőház elé, s - hosszas parlamenti vita után - csak december 15-én szentesítette a király. Ezzel megszületett Magyarország első népoktatási törvénye, az 1868:38. tc.
Kiemelkedő jelentőségű törvény ez a magyar népoktatás történetében. (A maga nemében Európa több más országát megelőzte: pl. Angliában 1870-ben, Olaszországban 1871-ben fogadtak el törvényt az általános tankötelezettségről.)
Pénzbüntetés terhe mellett kötelezett minden szülőt, hogy gyermekét hatéves korától tizenkét éves koráig iskolába járassa. Ettől kezdve lépett érvénybe Magyarországon az általános iskolakötelezettség (más szóval tankötelezettség).
A népiskolai oktatás ingyenességét - az 1848. évi tervezettől eltérően - nem mondja ki, de az igazoltan szegény szülők gyermekei "tandíjat nem fizetnek".
A törvény előírásainak érvényre juttatásához tovább kellett fejleszteni a már meglévő három-, négy és ötosztályos kisiskolákat (városokban és falvakban egyaránt): létrejött a hatosztályos elemi népiskola. Új fejlemény, hogy a városi elemi iskola minden osztálya számára már külön tanítót ír elő a törvény, míg a falvakban csupán egy tanító foglalkozott a hat osztály tanulóival. Eötvös nemzetiségi kérdésekben tanúsított türelmét, toleranciáját jelzi, hogy a törvény kimondja: minden gyermeket anyanyelvén tanítsanak a népiskolában.
Eötvös József kultuszminiszterként rendkívül sokat tett a népiskolák taneszköz - ellátásának korszerűsítéséért. 1868-ban tankönyvbizottságot hívott életre, melynek célja a népiskolai olvasó- és tankönyvek, valamint a "vezérkönyvek" (tanítói segédkönyvek) színvonalának fejlesztése volt. Az oktatási bizottság egyetértett abban, hogy a "népiskolai tanítás biztos sikere mindenekfelett a tanító egyéniségétől függ", de abban is, hogy a népiskolai tanítás színvonalát jelentősen befolyásolják a tanítók vezérkönyvei és a tanulók tankönyvei.
A tanítóképezdékről és a gyakorlóiskolákról
Nagy gondot fordított a tanítóképzésre. A törvény előírta, hogy az ország területén 20 tanítóképzőt kell felállítani. A három évfolyamos képzőket gyakorlóiskolával kapcsolták össze azért, hogy "a növendék-tanítók gyakorlatilag képeztethessenek".
Lányok számára "tanítónő képező intézetek" létesítéséről rendelkezett. Itt a képzés ingyenes volt, s időtartama szintén három esztendő.
A népoktatási törvény VII. fejezetének 81-82.§ a tanítóképezdékről és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlóiskolákról így rendelkezik:
„81. § Az állam az ország különböző vidékein 20 tanítóképezdét, állit fel.
82. § A képezdének egy gyakorló iskolával kell összekötve lenni, melyben a növendék-tanítók gyakorlatilag képeztethessenek.
Rendelkezik a tanítói alkalmasságról és a tanítóképző intézetekbe történő felvételi vizsgáról:
„86. §A tanitóképezdébe olyan ép testü növendékek vétetnek fel, kik a 15-ik évet már meghaladták, s az anyanyelv, számvetés és földrajz ismeretében s a történelemben legalább annyi jártassággal birnak, a mennyit a gymnasium, reál-, vagy polgári iskola 4 első osztályában a tanitanak. A belépni kivánó növendék erről vagy nyilvános iskolai (bélyegmentes) bizonyitványát köteles előmutatni, vagy felvételi vizsgának kell magát alávetnie.”
Rendelkezik a tanítóképzés idejéről: „87. § A képezdei tanfolyam 3 év."
A kötelezően tanított tárgyak sorában szerepel „a gyakorló iskolába tanítás gyakorlása”
Külön szabályozást ír elő a tanítónők számára, abban a tekintetben, hogy meghatározza, hogy leányosztályban gyakorolhatnak. Mivel e törvény 71.§-a kimondja, hogy a fiúkat és a lányokat el kell különíteni a felsőbb népiskola és polgári iskola keretein belül.
Eötvös József vallás és közoktatásügyi miniszter még 1848-ban tervezetet készített az egyetemek bölcsészkara mellett felállítandó tanárképzőről. A tervezet csak második minisztersége alatt válhatott valóra: 1870 májusában írta alá a "Középtanodai Tanárképző" (későbbi nevén Középiskolai Tanárképző Intézet) szervezeti szabályzatát.
A pesti egyetem bölcsészettudományi kara mellett felállított "képezde" célja eszerint nem más, mint hogy "azon egyetemi hallgatókat s egyéb tanárjelölteket, kik középiskolai tanárságra készülnek, a szükséges előismeretek igazolása után, választott szaktudományukban és annak módszertani kezelésében alaposan kiképezni, s őket tudományos öntevékenységre ösztönözve arra képesíteni, hogy tanári hivatásuknak mind tudományos készültségük, mind a tudományok módszertanilag helyes kezelése által minél tökéletesebben megfelelhessenek."
Az első években a tanárképző keretei között öt szakosztály működött, nevezetesen a) óklasszikai, nyelvészeti és irodalmi b) történelmi-földrajzi, c) mennyiség- és természettani, d) természetrajzi f) pedagógiai. Ez utóbbit 1872-ben szervezték meg, létrehozásában kiemelkedő szerepe volt a korszak kiváló pedagógusegyéniségének, Kármán Mórnak. A szabályzat szerint e szakosztály keretei között már nem a nevelés-oktatás általános alapelveivel ismerkedtek meg a jelöltek - ezeket ugyanis a pedagógia egyetemi tanára előadásaiban már tárgyalta, s a hallgatók szemináriumokon már feldolgozták -, hanem a "gymnasialispaedagogia" speciális kérdéseit tanulmányozták. E szakosztály keretei között kerítettek sort "a középtanodák ismeretkörének paedagogiai szempontból való feldolgozására, s az ebbeli iskolai életnek a jó nevelés s helyes fegyelem következményeinek megfelelő szervezésére".
Eötvös József domborműve (Dániel Péter alkotása) a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban
A tanárképző e szakosztályának célkitűzése tehát kifejezetten a pedagógiai képességek és "ügyességek" (készségek) elsajátíttatása volt, ennek érdekében tartották a fentebb jelzett tematikájú, a gyakorlati kérdésekre irányuló előadásokat, s ezért szervezték meg a gyakorlati tanárképzés legnagyobb jelentőségű vívmányát, a gyakorlógimnáziumot.
