Verébtábor

Kategória: Eötvös hírek, 2025. szeptember 08., hétfő

Az idei tanévet a 9. évfolyam számára egy izgalmas és emlékezetes verébtábor nyitotta meg, amelyen a 9.a, a 9.b (nyolcosztályos gimnazisták) és a 9.c (négy évfolyamos képzés) osztály tanulói vettek részt. A program célja az volt, hogy a már korábban is nálunk tanuló és a frissen érkezett diákok jobban megismerjék egymást, összekovácsolódjanak, és közösen éljenek át felejthetetlen pillanatokat a Zemplénben. Az első állomásunk a Sárospatak melletti Megyer-hegyi "Tengerszem” természetvédelmi terület volt, amely különleges természeti kincsként lenyűgözte a résztvevőket. Egy rögtönzött földrajzóra keretében mindenki meghallgathatta a Tengerszem kialakulásának történetét. A séta során lehetőség nyílt arra is, hogy a csoporttagok beszélgetve, egymást jobban megismerve fedezzék fel a csodálatos tájat. A következö úti célunk Füzérradvány volt, ahol a gyönyörűen felújított Károlyi-kastélyt tekintettük meg.

Az épület és a park romantikus hangulata és gazdag történelmi múltja nagy hatással volt mindenkire. A vezetett séta során sok érdekességet megtudtunk a főúri élet egykori mindennapjairól is. Innen utunk Pálházára vezetett, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. A kipakolás és a finom vacsora után a vendégház udvarán csapatépítő játékokkal folytatódott a program. A játékos feladatok során rengeteget nevettünk, így gyorsan feloldódott a tanulók közötti kezdeti távolságtartás. Az este szabadprogrammal zárult: sokan beszélgettek, ismerkedtek, mások közösen játszottak. A pénteki napot közös reggelivel indítottuk a szálláson, majd nagy izgalommal indultunk a Zemplén Kalandparkba. Itt mindenki felfedezhette a számára legérdekesebb programokat, így volt, aki bobozott, más kötélpályán próbálta k az ügyességét, de akadtak olyanok is, akik a kilátóból csodálták meg a tájat. A nap vidám hangulatban telt, és ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. A verébtábor remek lehetőséget adott arra, hogy a három kilencedikes osztály diákjai összekovácsolódjanak, új barátságok szülessenek, és egy élményekben gazdag közösségi programmal induljon a tanév.

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2025 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel