További szépirodalmi sikereket kívánunk, Levente!

Kategória: Eötvös hírek, 2024. június 25., kedd

Iskolánk 12. a osztályos végzős tanulójának, Kovács Leventének az alma materhez fűződő (valószínűleg) utolsó versenyeredményéről szeretnénk beszámolni

A Kék Bolygó Alapítvány minden évben kiírja a fenntarthatósági témahetet, melynek keretében a Kárpát-medencei iskolák intézményként és a diákok egyénileg is összemérhetik környezetvédelmi tudásukat, tetterejüket. Ennek keretében egy irodalmi versenyt is meghirdettek, melyben több korcsoportban, próza és vers kategóriában küldhettek be alkotásokat a résztvevők. Idén olyan hangulatú műveket vártak, melyek a diákokat aktívabb, egyszersmind igazán környezetbarát szabadidő eltöltésre veszik rá. Levente koncepciója az volt, hogy a legnemesebb cselekedet, mely erre alkalmas lehet, nem más, mint saját szűkebb pátriánkat, a Nyírséget feltérképezni, bebarangolni. Az ötlet nyomán megszületett a Nyírségi séta című költeménye, melyet a zsűri az előkelő második helyezéssel jutalmazott.

Gratulálunk az újabb kiváló eredményhez, és biztosak vagyunk abban, hogy – bár ifjú poétánk hamarosan végleg elbúcsúzik intézményünktől – még sokat fogunk hallani róla.

Molnár Júlia
magyartanár

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel