SAKK: Jövőre is megyünk az érmekért!

Kategória: Eötvös hírek, 2023. november 22., szerda

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményében a Kazinczy-hét rendezvénysorozatának egyik kiemelt eseményeként került sor 2023. november 21-én a Kazinczy Kupa sakkversenyre.

A hétfordulós svájci rendszerű versenyen iskolánk diákjai közül is részt vettek szép számmal. Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjainak három kategóriában is sikerült dobogós helyet szereznünk. A verseny különlegessége az volt, hogy az összes résztvevő egy csoportban küzdött, azaz a kicsiknek a nagyokkal is megmérkőzve kellett értékes pontokat gyűjteniük.

Ettől még szebben csillognak a megszerzett érmeink!

Az U8 kategóriában Takács Nimród (2.b) 5 pontot szerzett, és ezzel a teljesítménnyel megnyerte a legkisebbek csoportját! Takács Armand (5.a) az U12-es korcsoportban állhatott a dobogó harmadik fokára, Páll Tamás (8.b) pedig magabiztosan versenyezve 6 ponttal aranyérmes lett az U14-es mezőnyben.

Szépen szerepeltek Kiss Martin, Antal Máté, Nagy Botond és Gyurcsán Levente, akik először vettek részt komoly versenyen, ennek ellenére több győzelmet is tudtak aratni.

Gratulálunk a versenyzőinknek, köszönjük a meghívást a versenyre, jövőre is megyünk az érmekért!

Felkészítő egyesület: Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület Sakk Szakosztálya és Eötvös Sakk-kör

Karafa Sándor

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel