Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise

Kategória: Eötvös hírek, 2025. április 28., hétfő

Az Eötvös József Gyakorló Iskola gimnáziumi tanulóival megtekintettük Rózsa Gábor Reménytelenül című filmjét, ami József Attila születésének évfordulójára készült. Az iskola minden évben megemlékezik a magyar költészet napján a költőről. A mostani azért is különleges, hiszen József Attila születésének 120. évfordulóját ünnepeljük.

Amikor megtudtuk, hogy készül egy film József Attiláról, és közöltük a diákokkal, hogy szívesen elvinnénk őket erre a filmre, nagyon nagy érdeklődést tapasztalunk. De nemcsak a diákok, hanem az alkotók is nagyon lelkesek és segítőkészek voltak. Rózsa Gábor, a film rendezője és a Gyömrői Edit pszichológusnőt alakító színésznő (Michl Juli) is eljött egy közönségtalálkozóra a filmvetítés után, ahol a diákokkal beszélgetést folytattak a filmről, a színészetről, a rendezői munkáról. A diákok a film megtekintése után megfogalmazódott kérdéseiket feltehették, így elmélyíthették tudásukat és ezzel emberközelivé tudtuk tenni számukra a magyar órákon tanultakat. Nagyon nagy hatást váltott ki a diákokból, és belőlünk tanárokból is a most megnézett film. Nem könnyű témát dolgoz fel az amúgy is nehéz sorsú költő éltéből. József Attila utolsó két és fél évének pszichoanalízisét. Márai Sándor mondta azt József Attiláról, hogy látomásai, szóképei, titkos utalásai, az őrültnek és a költőnek ez a jajongó jelbeszéde ritka tünemény az irodalomban. De József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte. Egy ilyen film közelebb hozza a költőket, írókat vagy történelmi személyeket a diákokhoz. Láthatják, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi. Ugyanolyan célokért küzdöttek, keresték a boldogságot vagy éppen csalódtak, elbuktak. „Amit szivedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt; amit szemeddel sejtesz, sziveddel várd ki azt.”

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel