Pici Huszárok Sakkverseny - Sok kicsi sakkra megy!
2025. március 13-án a nagy létszám miatt is két csoportban, alsós (1-4.) és felsős (5-12.) korosztály szerint került szétosztásra a III. Márciusi Ifjak Kupa sakkverseny mezőnye. A kisebbeknek külön tornát szerveztünk Pici Huszárok néven, amelyen sok, az idén a Sakkpalota keretében a játék szabályaival nemrég megismerkedő elsős is elindult.
A 12-es teremben 27 alsós - akik közül sokan életük első sakkversenyén vettek most részt - 5 fordulóban egy jó hangulatú versenyen játszott, izgult, nevetett és egy közösségi élményt szerezve sakkozott azért, hogy a rengeteg díj közül megszerezzen legalább egyet.
Ez mindenkinek sikerült is, és megérdemelten, hiszen mindenki bátran és ügyesen, nagyon sokan pedig igazi sakkos tudást csillogtatva mozgatták bábuikat a fekete-fehér mezőkön.
Egyvalaki még a rengeteg tehetséges diák közül is kiemelkedett. Egy első osztályos tanuló, aki nemrég ismerkedett meg a sakkjáték világával 5 fordulóban 5 pontot szerezve egyedüliként veretlenül nyerte meg a Pici Huszárok Kupát.
Laczik Csongor (1.A) igazi huszárként megállíthatatlanul vezette seregét harcba, és ezen a napon senki sem tudta őt legyőzni. Csongi a kupa és az érem mellé egy ajándékkönyvet is kapott, melynek címe: Légy te is bajnok!
Gratulálunk neki, és ha az eddigi lelkesedéssel folytatja a tanulást, biztosan bajnok lesz belőle. Szép volt, Csongi!
A III. Márciusi Ifjak Kupa - Pici Huszárok versenyének eredménye:
1.A - Lányok
1. helyezett: Takács Emma
1.A - Fiúk
1. helyezett: Knoska Benett
2. helyezett: Juhász Gergő
1.B - Lányok
1. helyezett: Zarka Zoé - ő a legjobb lány különdíját is megkapta!
2. helyezett: Bíró Boróka
3. helyezett: Banu Boglárka
1.B - Fiúk
1. helyezett: Tóth Péter, Hargitai Botond, Hosseini-Seyed Dániel
2. helyezett: Tanczer-Kéninger Nándor
1.C - Lányok:
1. helyezett: Rozsi Panna
2. helyezett: Tuza Liza és Fróna Petra
3. helyezett: Gludzik Szofi Natasa
1.C - Fiúk:
1. helyezett: Jávor István Teó
2. helyezett: Futkos Kadocsa
2.C - Fiúk:
1. helyezett: Klémensz Bálint
2. helyezett: Fróna Áron és Baranyi Dávid
3. helyezett: Szikszai Róbert
3.B - Fiúk:
1. helyezett: Danka Benedek - Beni az egész versenyen a második helyezést érte el, ezért különdíjat kapott.
3.C - Fiúk:
1. helyezett: Babicz Kornél és Pankotai Péter
2. helyezett: Futkos Etele és Homoki Dávid
3. helyezett: Jászai Bence
A verseny nem valósulhatott volna meg a Nyíregyházi Egyetem Sportegyesület Sakk Szakosztályának támogatása nélkül, akik már évek óta rendszeresen segítik az iskolánkban sakkozni vágyó fiatalokat eszközökkel, szakértelmükkel. Köszönjük Dr. Takács Rolandnak a verseny sikeres lebonyolításához nyújtott segítségét!
Köszönet az iskolának, a kollégáknak a verseny lebonyolításában nyújtott segítségért!
Gratulálunk szeretettel mindenkinek!