Összefogásból, emberségből példás!
![Összefogásból, emberségből példás!](https://eotvos.nye.hu/media/zoo/images/osszefogasbol-embersegbol-peldas_cc8c5f039118be2dfd2465bef5d13b1d.jpg)
A Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége elnöksége karácsonyi ajándékgyűjtő akciót hirdetett a legkeletibb magyar nyelvterületen és igen nehéz sorban élő moldvai csángó gyerekek karácsonyának örömtelibbé tételére. A kezdeményezéshez intézményünk is csatlakozott, így sok szép ajándékkal – könyvvel, játékokkal, édességgel, ruhaneművel – tudtunk hozzájárulni a határon túli magyar gyerekek támogatásához.
A Gyakorlóiskolák Iskolaszövetségének tájékoztatásából tudjuk, hogy a nagy szere-tettel összegyűjtött (875 cipős doboznyi ajándék és 48 nagyobb doboznyi ill. zsáknyi tartós élelmiszer és ruhanemű) adományok a lehető legjobb helyekre kerültek, és azt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által fenntartott és működtetett a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program helyi tanítói és program koordinátora segítették. Az Ő közreműködésükkel a – két moldvai út során – a következő települések magyar iskoláiban tanuló óvodások, kis és nagyobb diákok részesültek a karácsonyi meglepetésekből: Bákó, Bogdánfalva, Dumbravén, Gajdár, Kostelek, Külsőrekecsin, Lábnyik, Lészped, Magyarfalu, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Trunk, Újfalu
A szervezők nevében is köszönjük az önzetlen, jó szándékú, lelkes Szülők és Diákok támogatását, akik nélkül ez a kezdeményezés nem valósulhatott volna meg.
![Megérkezett a szállítmány Lábnyikba Megérkezett a szállítmány Lábnyikba](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-1.jpg)
![Barni tanító bácsi a gyerekekkel Barni tanító bácsi a gyerekekkel](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-2.jpg)
![A lábnyiki gyerekek a magyar házban ka-rácsonyfát díszítenek A lábnyiki gyerekek a magyar házban ka-rácsonyfát díszítenek](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-3.jpg)
![A bogdánfalvi magyar háznál a csomagokat rendezi Császi Csaba kollégám A bogdánfalvi magyar háznál a csomagokat rendezi Császi Csaba kollégám](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-4.jpg)
![Az ajándékok a magyarfalusi magyar házban Bogdán Klára nénivel, aki hagyományőrzőként foglakozik a gyerekekkel Az ajándékok a magyarfalusi magyar házban Bogdán Klára nénivel, aki hagyományőrzőként foglakozik a gyerekekkel](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-5.jpg)
![Bogdánfalvi gyerekek a csomagokkal Bogdánfalvi gyerekek a csomagokkal](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-6.jpg)
![Somoskára is megérkeztek az ajándékok Somoskára is megérkeztek az ajándékok](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-7.jpg)
![Egy a sok bogdánfalvi boldog gyerekek közül Egy a sok bogdánfalvi boldog gyerekek közül](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-8.jpg)
![Az ajándékok újfaluban a szélen a tanító házaspár, középen Márton Attila a Csángómagyar Oktatási Program koordinátora Az ajándékok újfaluban a szélen a tanító házaspár, középen Márton Attila a Csángómagyar Oktatási Program koordinátora](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-9.jpg)
![Pusztina, Nyisztor Ilona népdalénekessel Pusztina, Nyisztor Ilona népdalénekessel](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-10.jpg)
![A gajdári magyar ház karácsonyfájánál vendéglátóinknál A gajdári magyar ház karácsonyfájánál vendéglátóinknál](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-11.jpg)
![és üdvözlet és üdvözlet](/images/stories/2018/osszefogasbol-embersegbol-peldas-12.jpg)