Országos döntőben az Eötvös Gyakorlóiskola 10/c osztálya

Kategória: Eötvös hírek, 2020. február 05., szerda

Élmény és játék „Határtalanul!”

Országos döntőben az Eötvös Gyakorlóiskola 10/c osztálya

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a „Határtalanul!” programhoz kapcsolódóan „Középiskolások figyelem” címmel és felhívással hirdette meg a 2019–2020. évi „Határtalanul!” középiskolai vetélkedőt, amelyen anyaországi és külhoni középiskolák osztályai jelentkezhettek és versenyezhettek, tehették próbára földrajzi, történelmi, irodalmi, néprajzi, gasztronómiai vagy éppen a sport területén szerzett tudásukat játékos vetélkedő formájában. A vetélkedő első fordulójában a versenyző diákoknak, osztályoknak az interneten keresztül, nagyon sok érdekes kérdést magába foglaló tesztet kellett megoldani a „Történelmi Magyarország”-ról október 1. és 31. között online formában. A 20 kérdésből álló változatos feladatsort meghatározott idő alatt (15 perc) kellett teljesíteni, s - mint az első forduló értékelése után kiderült -, csak a maximális pontszámot elért, illetve azt a legrövidebb idő alatt teljesítő csapatok, osztályok kvalifikálták magukat a középdöntőbe.

Az egyes régiók legjobb teljesítményt nyújtó iskoláiba, a verseny első fordulójában sikeresen szerepelt osztályokhoz - tini-sztárok kíséretében és ajándékokkal - ellátogatott a „Határtalanul! - program csapata, amely látogatás során ismét játékos formában, de - a vetélkedő első fordulójához hasonlóan - próbára tették a diákok tudását, kreativitását. (Az Eötvös Gyakorlóiskola 10/C osztályának csapata a középdöntőn is igazán jó teljesítményt és eredményt nyújtott, illetve ért el, hiszen a jó hangulatban, vidáman lezajlott megmérettetésen a megszerezhető 40 pontból 37 - et abszolvált. Így minden reménye megvolt arra, hogy majd az országos döntőbe is meghívást kapjon!)  

És így is lett, ez történt…! Az Eötvös Gyakorlóiskola és a 10/C osztály a közelmúltban, 2020. január 31. - én kapta „kézhez” a határtalanul szervezőbizottságtól az alábbi tartalmú levelet:

„Szívből gratulálunk!

Az osztályotok sikerrel járt a Határtalanul középiskolai vetélkedő regionális Középdöntőjén is  és a remek teljesítményeteknek köszönhetően bejutottatok a Nagydöntőbe! Ennek időpontja: 2020. április 3. Helyszíne: Budapest, Dürer-kert. A Határtalanul Nagydöntő igazi egész napos forgatag lesz, fantasztikus koncerttel, irodalmi,  földrajzi, történelmi, néprajzi és tinisztár szekciókkal,  TikTok és YouTube szereplőkkel, játékokkal, no meg a pénzdíjakon kívül is rengeteg nyereménnyel. 

Amivel készülnötök kell: Egy maximum húsz perces produkcióval (lehet színdarab, zene, élőkép, a fantáziátokra bízzuk), aminek az üzenete: mi, magyarok, összetartozunk! A kellékekre, anyagokra, díszletre, felkészítő honoráriumára összesen maximum 100 ezer forintot biztosítunk osztályonként. Az utazást, a szállást (előző nap és aznap este is), valamint az összes étkezést biztosítjuk, ezzel (és a költségek elszámolásának rendjével, valamint a produkciótok részleteivel) kapcsolatban a kollégáink hamarosan kapcsolatba lépnek veletek. Osztályonként maximum hat fő felnőtt kísérő részére is biztosítjuk a szolgáltatásokat.

További mesés sikereket kívánva még egyszer gratulálunk, hogy a magyar középiskolások tízezrei közül Ti ott lesztek a Nagydöntőben!”

Azt gondolom és gondoljuk, hogy az Eötvös Gyakorlóiskola 10/C osztályos diákjainak országos döntőbe jutása - több más itthoni és külhoni reprezentáns iskola csapatával együtt - óriási siker és öröm is számunkra. A győzelem és a siker érzésének megélése mellett a várható nagyszerű programokon való részvétel minden bizonnyal lehetőséget biztosít majd e formában is diákjaink számára a „magyar – magyar” kapcsolatépítésre, a partnerség és barátságok kialakítására, s nem utolsósorban a magyar nemzethez tartozás érzésének és élményeinek e formában történő megélésére is.

Dr. Komáromi István
igazgató

Játékos egyéni feladatválasztás a középdöntőben

A verseny értékelése

Szervezők és versenyzők közös csoportképe

„Határtalanul!” - programban résztvevő diákok az Eötvös Gyakorlóiskolából (Magyarország) Erdélyben, Székelyföldön

„Határtalanul!” - programban résztvevő diákok a Zentai Bólyai Tehetséggondozó Gimnáziumból (Szerbia) Magyarországon, a Nyírségben

(Fotó: Drotár N. és Dr. Komáromi I.)

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel