Nyugodj békében, Béla bácsi!

"...Amint fogy-fogy a jövendő
egyre-egyre drágább lesz a múlt..."
Babits Mihály

Az Eötvös Gyakorlóiskola Vincze Béla tanár úrra emlékezik.

Szomorú szívvel értesültünk régi kollégánk Vincze Béla haláláról. Nehéz néhány szóval összefoglalni, ki volt Béla bácsi, annál is inkább, mivel a gyakorlóiskola mai pedagógusai közül kevesen dolgoztak vele együtt. Akik azonban ismerték, szeretettel emlékeznek rá. Csendesen, megbízhatóan végezte köztünk munkáját. Azok közé a régi, elhívatott tanáregyéniségek közé tartozott, akiket a gyerekek és szülők tisztelete és megbecsülése övezett pályájuk egészén. Béla bácsi szaktudásával, tanítás iránti alázatával, intelligenciájával kivívta a kollégák tiszteletét is. Szerette a rendet, a nyugalmat, s mindig valami csendes derűt árasztott maga körül.
Életével, munkásságával sok kollégának és diáknak példát állított.

Vincze Béla 1929. április 8-án Dögében született, református családban. Őseitől örökölt hitét élete végéig megtartotta, hiszen több éven keresztül volt a Nyíregyháza-Sóstói Református Egyházközség presbitere. Varázslatos faluban született és nőtt fel, hagyománytisztelő, konzervatív paraszti családban. Egész élete szempontjából meghatározóak voltak az itt töltött évek, hiszen az itt megismert hagyományos paraszti kultúra értékrendjét, mindvégig magáénak vallotta. Itt tapasztalta meg a dolgok ősi rendjét, a munkaszeretetet, a becsületet, amelyek életének mindvégig meghatározói voltak. Vallotta, hogy szorgalmas munkával – földműveléssel, tanítással – életet adó értéket lehet teremteni. Bár a munkáskézre nagy szükség volt a gazdaságban, a családja a tehetséges fiatalember taníttatása mellett döntött. Nyíregyházán, az induló tanítóképzőben szerzett tanitói oklevelet. A háború miatt ez nem volt egyszerű feladat. Sokat mesélt a küzdelmes kezdetekről, a kezdő oktatói kar elévülhetetlen érdemeiről.

Tanítói munkáját Görbeházán kezdte. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Szloboda Borbálával, Bora nénivel, aki szintén itt volt pályakezdő tanítónő. Rövidesen összeházasodtak, és élték az ötvenes évek falusi tanítóinak elég nehéz életet. Munkájuk kezdetén a ma már elképzelhetetlen sorkoszton étkeztek, és nem volt ritka az 50 fő feletti osztálylétszám sem. Béla bácsi igényes volt szakmai tudásának megújítására, így tanár szakos diplomát szerzett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Görbeháza után Pátrohára kerültek, ahol Béla bácsi igazgatóhelyettesként dolgozott.

Röviddel ezután Nyíregyházára költöztek, ahol Béla bácsi a mezőgazdasági technikum tanulóinak gyakorlatait vezette a főiskola tangazdaságában.
Az 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola megalakulásakor ő is tagja lett a kezdő tantestületnek, s nyugdíjba vonulásáig tanította itt a gyakorlati foglalkozást (majd technikát) a gyerekeknek, és osztotta meg szakvezető tanárként a pálya fortélyait a tanárjelölt hallgatókkal.

Tanár úr szerette a kertjét, a virágait, a gyümölcsfáit. Nyugdíjazása után telkükön – önellátásra törekedve – mindent megtermeltek maguknak. Józan, megfontolt életvitelére jellemző volt, hogy feleségével együtt eldöntötték, hogy az idős kort elérve életüket az akkor épült református szeretetotthonban, a Kálvineumban folytatják. Ők voltak az otthon első lakói.  Nagyon elégedetten éltek ott.

Mindig szeretettel gondolt vissza a gyakorlóiskolában eltöltött évekre. Elfogadta, becsülte a kollégáit, sokszor érdeklődött felőlük nyugdíjas korában is.

Életük szomorúsága volt, hogy nem született gyerekük, de tanítványait, a rokonság gyerekeit élete végéig segítette, sajátjainak érezte.

Egy világjárvány sok mindent elvesz az emberektől. Befejezi azt, amit állandónak hiszünk, fájdalmat hagyva maga után. Bora nénivel szinte egyszerre léptek egy másik világ katedrájára.

Búcsúzunk egy jó tanártól, egy igazi pedagógustól, az élet nemes harcát hittel megharcoló embertől.

Áldott legyen emléke!