Közösségi szolgálat az Eötvös Gyakorlóiskolában

Kategória: Archívum, 2012. december 06., csütörtök

Az Eötvös Gyakorlóiskola, mely diákjait a haladó konzervatív gondolkodás szellemében neveli mindig is nagy gondot fordított arra, hogy erősítse tanulóinak neveltségi szintjét a tolerancia, a másság elfogadása, a társadalom iránti érzékenység vagy akár a környezettudatos gondolkodás területén. A 2011-ben megjelenő köznevelési törvény aztán szándékainkban még inkább megerősített bennünket, amikor a közösségi szolgálatot – az érettségi előfeltételeként – minden középiskolás diák számára kötelezővé tette.

Intézményünk ars poeticája és a törvényi kötelezettségeknek való megfelelés okán is, nagy örömmel vettük a Városi Családsegítő Szolgálat által működtetett Human-Net Alapítvány szakembereinek megkeresését, akik felajánlották diákjainknak a részvétel lehetőségét a Nyír Pláza „Hétköznapi Angyal” elnevezésű karitatív tevékenységében.  Az akció során, mely a térség hátrányos helyzetű családjainak támogatása érdekében jött létre, diákjaink adománygyűjtésben vettek részt, ill. elkísérték az érintett családokat a bevásárlóközpont által szervezett programokra: vásárolni, bowlingozni, vacsorázni és moziba mentek velük.

A tevékenységhez kapcsolódó előkészítő- és értékelő órákon kiderült, hogy a programokkal teli egy hét után iskolánk fiataljai rengeteg tapasztalattal és óriási élményekkel gazdagodtak. Biztosak vagyunk benne, hogy mindez a jövőben nagymértékben segítheti nevelőmunkánkat, és jó irányba terelgeti diákjaink személyiségének fejlődését a szociális érzékenység, a segítőkészség, ill. a társadalmi felelősségvállalás terén.

Jenei Andrea

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel