Kerékpárral Erdélyben, Székelyföldön

Kategória: Eötvös hírek, 2016. október 12., szerda

Kerékpárral Erdélyben, Székelyföldön

Az Eötvös Gyakorlóiskola diákokból és pedagógusokból álló 16 fős csoportja 2016. október 02. és október 08-a között – az elmúlt éveket tekintve immár hatodik alkalommal – egyhetes kerékpáros aktív turisztikai programon vett részt Erdélyben, Székelyföldön.

A csoport mottójául Orbán Balázs, Erdély legautentikusabb 19. századi bemutatójának és leírójának alábbi gondolatait választotta: „…a szép Székelyföld…”. „…Hazánknak kétségtelenül leg-érdekébresztőbb része...”

A program célja a Baróti Szabó Dávid Iskolaközponttal, pedagógusaival és diákjaival való együttműködés ápolása, erősítése és elmélyítése, ezen belül a két intézmény részvételével olyan közös turisztikai programok szervezése és lebonyolítása volt, mely során a diákok Erdővidék (Székelyföld) természeti, történelmi, irodalmi és néprajzi, valamint gasztronómiai adottságait ismerhették meg.

Az Erdővidék felfedezésére és megismerésére szervezett program során először Nyíregyházáról indulva egy kb. 550 kilométeres autóutat tett meg a csoport, amely a Partium és a Mezőség szép tájain át - érintve Nagykárolyt, Zilahot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Tordát és Segesvár-Fehéregyházát - vezetett a Barcaság északi részébe, a Hargita hegység déli lábaihoz, az Olt folyó kanyarulatának vidékére.

A diákok és kísérő tanáraik, az öt nap alatt - naponta, csillagtúraszerűen teljesített résztávokon - a mintegy 200 km megtétele, s többek között Barót és környékének, valamint számos bűbájos kis barcasági településnek a megismerése volt a célja. csoport tagjai a természetföldrajzi, történelmi és néprajzi felfedező túráik során eljutottak például a felsőrákosi külszíni lignitbányába, ahol a közelmúltban egyedülállóan viszonylagos épségben rábukkantak arra a gumósfogú őselefántra (Anarcus arvernensis), amelynek méltán járnak csodájára a világ minden részéből. A Vargyasi – karszt területére kerékpározva, a tiszta levegő és a szép táj élvezete mellett belekóstolhattak az e vidéken nagyszámban előforduló, s az utóvulkánossághoz köthető szénsavas ásványvízforrások vízébe is. Az irodalmi emlékek nyomában kutatva a kis csapat ellátogatott a Benedek Elek híres meseíró szülőházában berendezett villába, valamint Olasztelek, Vargyas igen szép reneszánsz kastélyait, illetve Bibarcfalva, Köpec, Miklósvár, Nagyajta és Bölön, s Apáca egykoron jellegzetes stílusban megépített, nyugalmat árasztó templomait is meglátogatták. Az egyhetes program zárásaként az egyik túranapon, - de gépkocsikkal teljesítve azt, - ellátogattak a Csomád - Mohos ikervulkánhoz, amelyek közül a Csomád 934 magasan fekvő kráterében csillog Európa egyik egyedülállóan szép és érdekes krátertava, a Szent Anna-tó vize. A túranapok programjainak és a résztávoknak a teljesítése után jól estek - a miénktől talán egy kissé eltérő ízvilágú, de - a mindig nagyon finom székely konyha ételei.

Az Eötvösös – túrázó csoport tagjai felejthetetlen élménnyel és emlékekkel gazdagodva érkeztek vissza Nyíregyházára.

Dr. Komáromi István
program és túraszervező

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel