Interjú Orosz Márton Miklóssal, aki újra az ország legjobb tíz kémikusa között!

Kategória: Eötvös hírek, 2021. szeptember 10., péntek

Interjú Orosz Márton Miklóssal, aki újra az ország legjobb tíz kémikusa között!

Riporter: Szervusz Marci! Újabb sikeredhez gratulálhatunk! Mit kell tudnunk erről a versenyről?

O.M.M: Az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny a BME szervezésében történik. A tavalyi tanévben már második alkalommal jutottam be az országos döntőbe.

2020-ban februárjában voltam először döntős. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre való érkezésünk után egy kisebb állófogadással köszöntöttek, amely során már lehetőségem nyílt versenytársaimmal kötetlenül beszélgetve őket jobban megismerni. Ezután 4 órán keresztül zajlott a feladatmegoldás, majd egy bőséges ebéddel láttak vendégül minden résztvevőt. Másnap volt a szóbeli, melyre egy megadott témából készített előadással kellett készülni.

Az Oláh György Kémiaverseny kiegészítő programjaként nívós előadásokkal és gyárlátogatással tették feledhetetlenné a döntőt. Ilyen volt például a Richter Gedeon Gyógyszergyárban tett látogatás. Sajnos technikai okokból kifolyólag nem tudtuk a gyártási folyamatokat megszemlélni, de számos előadással mutatták be az ott zajló munkát. A kerekasztal beszélgetés közepette megismerhettük, hogy milyen egy gyógyszerkutató élete a Richter-nél, milyen problémákkal néznek szembe nap, mint nap, illetve, hogy miért éri meg náluk munkába állni. A tavalyi Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen 11. helyezést értem el a döntőben.

A tavalyi döntő viszont már sajnos nem hagyományos módon, hanem online zajlott. A szóbelire március 27-én, online került sor. A szervezők által megadott témába kellett minél alaposabban beleásni magunkat előzetesen és a döntő során egy szakmailag elismert zsűri előtt 15 perces (ppt-vel alátámasztott) előadásban kellett bemutatni az elsajátított ismereteket. Az én témám az „Elválasztási műveletek” voltak, melyen belül a kromatográfiás módszereket ismertettem részletesen.

Az írásbelire április 7-én szintén online került sor. A szervezők védett böngészővel és folyamatos megfigyeléssel biztosították a verseny tisztaságát.

Minden versenynek megvannak a sajátosságai. Az Oláh Györgyről elnevezett verseny az iskolai tananyagtól elvonatkoztatva ipari feladatokkal és gondolkodtató kérdésekkel próbálja szélesíteni a diákok látókörét, melyekből rengeteg új, hasznos információval gazdagodnak, ahogy én is tettem.

A versenyen hatalmas motiváló erő volt számomra a döntő atmoszférája, melyen személyesen sajnos csak tavaly tudtam részt venni. Az idei online döntőből kimaradt a társaság, amely szintén ösztönző erőként bír. Hasonló érdeklődéskörű és világszemléletű embereket ismertem meg, akik társaságában mindig kellemes hangulat uralkodott.

Az idei versenyen sikerült a tavalyi eredményemen javítani, bekerülni a legjobb 10 közé és elfoglalni az országos 8. helyet.

Riporter: Gratulálunk Marci! Tovább sikereket kívánunk az idei tanév versenyein is!

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel