Ifjú tudós az Eötvös Gyakorlóiskolában

Kategória: Eötvös hírek, 2021. március 10., szerda

(Fotó: Drótos I.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal 2020 szeptemberében hirdette meg a középiskolák 11-12. évfolyamos tanulói részére az „Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőt. A vetélkedő célja, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák a történelem, a biológia és a kémia tudományterületeken való jártasságukat, kiemelkedő tudásukat. Iskolánkból Orosz Márton Miklós 11. osztályos tanuló vállalta a felkészülést és a megmérettetést kémiából.

Az elődöntő 2020. november 11-én került megrendezésre, ahol egy online feladatsort kellett megoldani. Marci a több száz versenyző közül bejutott a középdöntőbe, a legjobb 35 közé.

A középdöntőre első feladatként egy videofelvételt kellett készítenie minden versenyzőnek, amelyben az alkoholos erjedés során felszabaduló szén-dioxid kimutatása és mérése volt a feladat. Csak a háztartásban használatos eszközöket lehetett használni és a film maximum öt perces lehetett. A középdöntő második részére Budapesten került sor 2021. február 10-én a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol személyes jelenléttel kellett írásbeli és szóbeli feladatokat megoldani. A zsűri végül nyolc tanulót juttatott a döntőbe, ahol majd televíziós vetélkedő formájában dől el, ki a legjobb „Ifjú Kémikus”. Gratulálunk Marcinak az országos 25. helyezéséhez, és tovább kémikus sikereket kívánunk. Miklós felkészítő tanár Sarka Lajos.

Dr. Komáromi István
igazgató

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel