Ifjú természettudós sikerei az Eötvös Gyakorlóban

Kategória: Eötvös hírek, 2021. június 08., kedd

Kovács Levente 9.a osztályos tanuló személyében ismét országos sikereket elért tanulót köszönthetünk iskolánkban.

Levente rendkívül szorgalmas, minden tudományterület iránt érdeklődő fiatalember, aki már alsó tagozatos korától kezdve országos matematika versenyek döntőinek sokaságán bizonyította kiváló matematikai képességeit. Később a természettudományok is felkeltették érdeklődését, így a felső tagozatban a természetismeret, fizika, biológia versenyek is bekerültek a versenynaptárjába. Az utóbbi két évben ehhez társultak a kémia versenyek, ahol az országos döntőkben is kiválóan szerepelt.

2020. Hevesy György Országos Kémiaverseny döntő 15. hely
2020. Curie Kémia Emlékverseny Országos Döntő 8. hely
2020. MOZAIK levelezős verseny országos 8. hely
2021. Curie Kémia Emlékverseny Országos Döntő 11. hely
2021. MOZAIK levelezős verseny országos 1. hely

Levente már az eddigi versenyeken is bizonyította, hogy arra felkészülni és az országos döntőben jól szerepelni csak sok gyakorlással lehet, kémiából a legelőkelőbb helyezést mégis 2021-ben érte el, amikor az "Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny Országos döntőjében" a 4. helyet szerezte meg (9.a I.B/2 kategória).

A helyezésért járó elismerő oklevelet Androsits Beáta a Magyar Kémikusok Egyesülete ügyvezető elnöke személyesen adta át Leventének iskolánkban.

Gratulálunk Leventének a kémikus sikereihez, és köszönjük a felkészítő tanárának, Sarka Lajos tanár úrnak a munkáját! A további versenyekhez kitartó munkát kívánunk!

Dr. Komáromi István igazgató

Androsits Beáta a Magyar Kémikusok Egyesülete ügyvezető elnöke átadja az oklevelet Kovács Leventének.

Sarka Lajos felkészítő tanár is oklevelet kapott

Közös kép az oklevelek átvétele után Androsits Beátával, a Magyar Kémikusok Egyesülete ügyvezető elnökével

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel