Eötvös Gyakorlósok aktívturisztikai programja a „Történelmi Magyarországon”!

Kategória: Eötvös hírek, 2019. október 03., csütörtök

„Erdély – Székelyföld kerékpártúra 2019-2020”

Eötvös Gyakorlósok aktívturisztikai programja a „Történelmi Magyarországon”!

Szeptember utolsó hetében - az idei tanévben immár tízedik alkalommal - szervezte és bonyolította le a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Diák Egyesülete 15 középiskolás diák és 5 pedagógus részvételével azt az aktívturisztikai programot, amely során a gyakorlósok Romániában, Erdély, illetve Székelyföld csodálatosan szép vidékeinek egyikén, az Olt folyó völgyében a Hargita, a Baróti- és a Persányi-hegységek ölelte Erdővidéken kerékpároztak egy hétig.

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományai vannak az aktív turizmusnak és ezen belül a természetjárásnak valamint a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói egy -, az életkori sajátosságokat, a diákok teherbíró-képességét, edzettségét és a például a bennünket körülvevő földrajzi tér fokozatos megismerését célul tűző - jól kialakított rendszerben már eddig is több különböző programon vehettek részt. Ezeknek az ifjúsági turisztikai tevékenységi körbe is jól illeszthető programoknak a célja az amatőr sporttevékenység és az iskolán kívüli ismeretszerzés („out of School leraning”), a művelődés jegyében többek között - a szűkebb szülőföld megismerése mellett - a „Történelmi Magyarország” egyes, napjainkban is magyarok lakta szép tájainak, településeinek és az ott élő emberek életének, kultúrájának a megismerése.

Az Eötvös Gyakorlóiskola Diák Egyesülete - felelevenítve a korábbi nemes hagyományait - az idei jubileumi iskolaévben szervezett kerékpáros turisztikai programját 2019. szeptember 23. - szeptember 29.-e között bonyolította le Romániában, Erdélyben, illetve a Székelyföld délnyugati részén elhelyezkedő - a nevéből adóan erdőségekben gazdag - Erdővidéken.

Az iskola e programra vállalkozó diákjai és lelkes tanáraik először két kisbusszal jutottak el Székelyföldre, a Barcaság északi részébe, Barótra, mely a program, a kerékpáros-túrák központja volt. A közel 550 kilométeres autóút megtétele hosszúnak tűnt ugyan, de a Nyíregyháza - Nyírbátor - Mérk-Vállalj - Csanálos - Nagykároly - Tasnád - Zilah - Kolozsvár - Marosvásárhely - Segesvár - Székelykeresztúr - Vargyas - Barót útvonalon, a Partiumon, az Erdélyi-szigethegységen, az Erdélyi - medencén és Szászföld déli részén oda és majd viszont is megtett út már a látnivalók és az élmények sokaságával gazdagította a résztvevőket. (A csoport a Segesvár melletti Fehéregyházán, Petőfi Sándor feltételezet elestének nyughelyén nemzetiszínű emlékszalagot helyezett el!)

Az aktívturisztikai program konkrét célja Székelyföld, Erdővidék természeti, történelmi, irodalmi és néprajzi, valamint gasztronómiai adottságainak a megismerése. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközponttal, pedagógusaival és diákjaival való együttműködés ápolása, erősítése és elmélyítése, valamint a két intézmény részvételével közös oktatási és turisztikai programok szervezése, lebonyolítása volt.

Az érkezés és az ismerkedés első pillanatai - no és egy jóleső székely vacsora elfogyasztása, majd pihenés - után másnap a nyírségi diákok megkezdhették Barótnak és környékének, az Észak - Barcaságnak, az Olt folyó kanyarulatának a felfedezését és megismerését.

Az egyhetes program első napjának (kedd) délelőttjét a - közigazgatásilag hozzá tartozó településekkel is csak - mintegy 10 ezer fős egykori bányászváros, Barót nevezetességeinek a megismerésével és a partneriskola (Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont) meglátogatásával töltötték a nyíregyházi gyakorlós diákok. A hangulatos kisváros nevezetességei közül kiemelkedik a Szent Adalbert katolikus erődtemplom, az 1996-ban újjáépített református templom, az Erdővidék Múzeum, mely az egykori költő-műfordító és nyelvújító jezsuita paptanár, Baróti Szabó Dávid szülőházának a helyén áll, a műemlék Zatureczky kúria, a korábbi Korona szálló Kossuth utcai épülete és a nem elsősorban műalkotásként ismert „Bányászok szoborcsoport” a város központjában.

A délutáni program már a kerékpározás jegyében telt, s a csoport a fokozatos terhelés elvét betartva az első túranapon egy, mintegy 25 km-es túra keretében Bibarcfalván át Kisbaconba jutott el! A diákok és kísérőik Bibarcfalván a református templomban egy XIV. századi Szent László freskót tekinthettek meg, megálltak az e vidéken az utóvulkáni működés eredményeként gyakran előforduló ásványvízforrások („borvíz”) egyikénél, míg Kisbaconban Benedek Elek („Elek apó”) a talán legismertebb és méltán híres magyar meseíró, a „Cimbora” c. gyermeklap szerkesztőjének szülőházában korhű bútorzattal és használati tárgyakkal berendezett, s idegenvezetéssel egybekötött emlékkiállítását nézhették meg.

A második túranapon (szerda) az Eötvösös túrázók Köpecen, Miklósváron és Nagyajtán keresztül Bölönbe, az „unitárius Rómába” kerekeztek el, „oda-vissza” mintegy 25 + 25 km-es táv megtételével. A hangulatos kis erdővidéki székely településeken át az érdekes és lenyűgöző látnivalók, élmények sokaságával találkozhattak a nyírségi diákok. Így például megálltak Köpec határában a 2014-ben Európában az „év fája” versenyen győztes, közel 300 éves, 35 méter magas és 7,3 méter átmérőjű Köpeci-szilfánál, megtekintették a település középkori református templomának Keöpeci Sebestyén József heraldikus munkáját dicsérő kazettás mennyezetű templomát, Miklósváron a szépen felújított klasszicista stílusú Kálnoky – kastélyt, Nagyajtán - az egykori Miklósvárszék központjában található - unitárius erődtemplomot, a „Vadrózsák gyűjtője” - ként ismert Kriza János emlékházát és nem utolsósorban Bölönben az impozáns unitárius templomot is!

A harmadik túranaptól (csütörtök) kezdődően elsősorban Erdővidék természeti és épített szellemi örökségének a felfedezése és megismerése szerepelt a csoport aktívturisztikai programjában. Az Eötvösös diákok Székelyföld/Erdővidék olyan háborítatlan szépségű természet-közeli tájait barangolhatták be, fedezhették fel, mint például a Vargyasi - karsztvidéken a Vargyas-szorost, az Almási -, ill. Orbán Balázs barlangot vagy Alsórákos vulkánosságtól átjárt vidékének bazaltorgonáit csodálhatták meg, valamint azokat az igazi ékszerdobozként sorakozó bájos kis településeket, épített szellemi örökségüket is megismerhették, mint például Olaszteleken a Daniel-kastélyt, Vargyason a nagyobb Daniel-kastélyt, a Makovecz Imre tervezte református templomot, az unitárius templomot és Sütő Béla népművész családjának a házát, Szárazajtát, illetve Bódvajon a vashámort, ahol Gábor Áron öntötte a háromszéki 1848-49-es harcok első ágyúit.

Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjainak Erdélyben, a Székelyföldön, Erdővidéken mozgással, sportolással és aktív turizmussal egybekötött és eltöltött hét napja óriási élményt nyújtóan telt, szinte repült el. A nem mellesleg a késő nyári, illetve őszi időjárás által is kegyeibe fogadott csoport számára mindezek mellett a programon való részvétel - a partneriskola diákjaival közösen lebonyolított beszélgetések és sportrendezvény révén - a pozitív közösségi magatartás- és viselkedésmód fejlesztéséhez és erősítéséhez is hozzájárult.

E beszámoló, tájékoztató írás végén a programunkról és annak tartalmáról talán sokatmondóan kifejező Tordai Árpád baróti református lelkésznek az a gondolatsora - a csoportunk szálláshelye Barót református templomának a szomszédságában található vendégházban volt -, amelyet a hazaérkezésünk után váltott válaszlevelében küldött számunkra: „Örömünkre szolgált, hogy vendégül láthattuk önöket. Igazi utazókként és nem turistaként tekintettünk önökre. Aki veszi a fáradtságot, hogy ne csak a felszínen érintse Erdővidéket, hanem "körbebiciklizze", az illatokat és szagokat is érez, azt a szeme elé táruló látvány lenyűgözi, a szeptemberi nap melege, az Olt-völgyi sár és a hideg őszi eső mind-mind a bőrébe és a bőre alá bújva járja át.

A hazafelé tartó -, ismét kisbuszokkal megtett -, s Erdélyt szinte átszelő úton a csoport megállt még Farkaslakán, ahol szintén nemzetiszínű szalagot kötve rótta le tiszteletét Tamási Áron, az egyik legismertebb székely népi író sírjánál. Ezt követően a fazekasságáról messze földön híres Korond következett ajándéktárgyak vásárlásával egybekötve, majd a diákok ízelítőt kaphattak a Sóhát vidékén, Parajd környékén sorjázó só-szikláknak a látványából is, végül a már a Monarchia - korabeli időktől idegenforgalmi, fürdő- és klimatikus üdülőhelyként ismertté vált Szovátán az egykor egy só-barlang beszakadása révén keletkezett Medve-tó körüli sétával zárta a csoport turisztikai programját.

A csoportunk tagjai voltak: Deme Zsófia, Deák Balázs, Csépke Szinta, Kiss Gergely, Lipők Anna, Piros Vivien, Nielsen Emil Levente (9/A), Gál Marcell, Pristyák István, Teschmayer balázs (9/B), Greksza Mihály, Mika Zoltán, Sztankó-Sztojkó Máté, Orosz Bálint, Zhang Zhuo Hang (10/C) és Dobos Eszter, Hajdú Brigitta tanárnők, Jenei Andrea igazgatóhelyettes, Szécsi Zsolt tanár (gépkocsivezető) valamint Dr. Komáromi István igazgató szervező (gépkocsivezető)!

Nyíregyháza, 2019. október 1.

Dr. Komáromi István

1. Az utazó csoport tagjai az Eötvös Gyakorlóiskola udvarán az indulás előtt
1. Az utazó csoport tagjai az Eötvös Gyakorlóiskola udvarán az indulás előtt

2. A diákcsoport a Segesvár melletti Fehéregyházán, Petőfi Sándor feltételezett nyughelyén
2. A diákcsoport a Segesvár melletti Fehéregyházán, Petőfi Sándor feltételezett nyughelyén

3. Az Eötvösös diákok a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont főépülete előtt
3. Az Eötvösös diákok a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont főépülete előtt

4. A nyíregyháziak a Baróti Szabó Dávid egykori szülőháza helyén álló Erdővidék Múzeumnál
4. A nyíregyháziak a Baróti Szabó Dávid egykori szülőháza helyén álló Erdővidék Múzeumnál

5. A múzeumban látható a Baróthoz közeli Alsórákos külszíni lignitbányájában feltárt Masztodon (Anancus arvernensis) rekonstruált rajza
5. A múzeumban látható a Baróthoz közeli Alsórákos külszíni lignitbányájában feltárt Masztodon (Anancus arvernensis) rekonstruált rajza

6. A diákcsoport egy része a bibarcfalvi református templom XIV. századi Szent László - freskója előtt
6. A diákcsoport egy része a bibarcfalvi református templom XIV. századi Szent László - freskója előtt

7. Csoportkép Kisbaconban Benedek Elek élőalakos szobrával
7. Csoportkép Kisbaconban Benedek Elek élőalakos szobrával

8. A túrázó diákok az 1848-49-es véceri csata emlékműve előtt
8. A túrázó diákok az 1848-49-es véceri csata emlékműve előtt

9. A közel 300 éves Köpeci - szil” 7.3 méteres átmérőjű törzse és a diákok
9. A közel 300 éves Köpeci - szil” 7.3 méteres átmérőjű törzse és a diákok

10. A kerékpáros csapat Miklósváron, a szépen felújított Kálnoky - kastély előtt
10. A kerékpáros csapat Miklósváron, a szépen felújított Kálnoky - kastély előtt

11. Az Eötvösös diákok a nagyajtai erődtemplomban Fekete Levente unitárius lelkészt hallgatják
11. Az Eötvösös diákok a nagyajtai erődtemplomban Fekete Levente unitárius lelkészt hallgatják

12. Bölön, az „unitárius Róma” temploma előtti Trianon - emlékmű
12. Bölön, az „unitárius Róma” temploma előtti Trianon - emlékmű

13. A csoport Vargyason, a Daniel - kastély kertjében tájékoztatót hallgat
13. A csoport Vargyason, a Daniel - kastély kertjében tájékoztatót hallgat

14. A túrázó diákok a Vargyasi - karszt természetvédelmi területének a bejárata előtt
14. A túrázó diákok a Vargyasi - karszt természetvédelmi területének a bejárata előtt

15. Rövid megálló, technikai szünet a Vargyasi - karszt felé vezető úton
15. Rövid megálló, technikai szünet a Vargyasi - karszt felé vezető úton

16. A kerékpáros csapat megérkezett a Vargyas - szorosba
16. A kerékpáros csapat megérkezett a Vargyas - szorosba

17. Átkelés gyalogosan a Vargyas - patak feletti függőhídon
17. Átkelés gyalogosan a Vargyas - patak feletti függőhídon

18. Az Almási - barlang felé haladva átkelés a Vargyas - patak felett egy másik függőhídon
18. Az Almási - barlang felé haladva átkelés a Vargyas - patak felett egy másik függőhídon

19. Érkezés az Almási - barlang bejáratához
19. Érkezés az Almási - barlang bejáratához

20. Csoportkép az Almási - barlangban
20. Csoportkép az Almási - barlangban

21. Úton vissza-, illetve lefelé az Almási - barlangból
21. Úton vissza-, illetve lefelé az Almási - barlangból

22. És ismét kerékpáron, indulás vissza Barótra
22. És ismét kerékpáron, indulás vissza Barótra

23. Egy kis „nyári zápor” a Vargyas - szoros bejárata előtt
23. Egy kis „nyári zápor” a Vargyas - szoros bejárata előtt

24. Az Eötvösös diákok Sütő Béla népművész háza és egy szép székely - kapu előtt Vargyason
24. Az Eötvösös diákok Sütő Béla népművész háza és egy szép székely - kapu előtt Vargyason

25. A diákok Szárazajtán II. világháborús fiatal székely áldozatok emlékműve előtt
25. A diákok Szárazajtán II. világháborús fiatal székely áldozatok emlékműve előtt

26. Csoportkép Bódvajon a vashámor előtt, ahol Gábor Áron az első ágyúit öntötte
26. Csoportkép Bódvajon a vashámor előtt, ahol Gábor Áron az első ágyúit öntötte

27. Kerékpározás Alsórákosra, a külszíni lignitbányához, illetve ma már bányatóhoz
27. Kerékpározás Alsórákosra, a külszíni lignitbányához, illetve ma már bányatóhoz

28. A diákcsoport a volt külszíni lignitbányánál, ahol a Masztodon ősállatot megtalálták
28. A diákcsoport a volt külszíni lignitbányánál, ahol a Masztodon ősállatot megtalálták

29. A túrázók néha tolták is a kerékpárjaikat
29. A túrázók néha tolták is a kerékpárjaikat

30. Egy kis pihenő az alsórákosi bazaltvulkánosság helyszíne felé kerekezve
30. Egy kis pihenő az alsórákosi bazaltvulkánosság helyszíne felé kerekezve

31. Alsórákos, a bazaltvulkánosság természetes geológiai múzeuma
31. Alsórákos, a bazaltvulkánosság természetes geológiai múzeuma

32. Alsórákos, egy szép mesterséges bányató partján
32. Alsórákos, egy szép mesterséges bányató partján

33. Alsórákos, hatszöges oszlopos formában megszilárdult bazaltláva és a csoport
33. Alsórákos, hatszöges oszlopos formában megszilárdult bazaltláva és a csoport

34. Úton hazafelé Alsórákosról Barótra egy szép túraútvonalon
34. Úton hazafelé Alsórákosról Barótra egy szép túraútvonalon

35. Egy, az első és az egyetlen defektgyanús helyzet a túránkon
35. Egy, az első és az egyetlen defektgyanús helyzet a túránkon

36. A több mint 50 km - es Alsórákosig és vissza Barótig megtett túra után jólesik a finom ebéd
36. A több mint 50 km - es Alsórákosig és vissza Barótig megtett túra után jólesik a finom ebéd

37. Az autók és a kerékpárokkal teli tréler készen az indulásra, haza Nyíregyházára
37. Az autók és a kerékpárokkal teli tréler készen az indulásra, haza Nyíregyházára

38. És a csoport is indulásra készen (1)
38. És a csoport is indulásra készen (1)

39. És a csoport is indulásra készen (2)
39. És a csoport is indulásra készen (2)

40. Úton hazafelé rövid megálló Farkaslakán, Tamási Áron sírja előtt
40. Úton hazafelé rövid megálló Farkaslakán, Tamási Áron sírja előtt

(Fotók: Dr. Komáromi I.)

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel