Ebben az évben is visszatértek a homokba a röplabdás lányok
A strandröplabda diákolimpia országos döntők idén 2024. május 21 és 26 között kerültek megrendezésre Budapesten a Szabadkikötő SE sporttelepen.
Iskolánkat két napon, két korcsoportban képviseltük ezen az egyre népszerűbb versenyen.
Szerdán a IV. korcsoportos lányok mérkőzhettek meg a homokban. Az időjárás is kedvező volt a versenyre, bár a néha feltámadó szél nem könnyítette meg a játékot, a lányoknak szerencsére ez nem okozott problémát. A csoportból 2 mérkőzés után, a 2. helyen jutottunk tovább, ahol a következő mérkőzésen a 32-be jutásért játszottunk. A mérkőzés szoros, de sikeres volt a Dunaújvárosi Dózsa csapata ellen, így a következő cél a 16 közé jutás volt. Ezt a mérkőzést is szépen és nagy különbséggel teljesítette a csapat a Visegrády Áprily iskola ’B’ csapatával szemben, így mehettünk tovább a 8 közé jutásért.
1,5 órás várakozást követően játszottunk nagyon szoros meccset és hajszállal maradtunk alul a Kőbányai Szent László iskola csapatától, így ezt a napot a 9. helyen zártuk. (50 induló csapatból)
A csapat tagjai: Sárosi Zsófia (8.b), Lipécz Viktória és Ónodi Katalin (8.a), Harangozó Luca és Harangozó Zsófia (9.b)
Pénteken ismét 'homokra szálltunk' az V. korcsoportos lányokkal. A szerdai napot másoltuk le ezen a napon, bár az időjárással nem voltunk szerencsések, mert esőben érkeztünk meg a helyszínre és volt, amikor szitáló esőben kellett megmérkőzni, de a csapatnak nem okozott nagy problémát. Csoportunkból a 2. helyen jutottunk tovább. A 32-be jutásért a Karcagi Nagy László iskola csapatát győztük le nagy fölénnyel, majd a 16 közé jutásért nagy küzdelemmel, koncentrált játékkal a Budapesti Dózsa csapatát sikerült magunk mögé utasítani. Ezt követően, a 8 közé jutásért a Prohászka csapatával vívtuk meg a mérkőzést, ahol sajnos az ellenfél csapata bizonyult erősebbnek. Ezt a napot is a 9. helyen zárta iskolánk csapata. (42 induló csapatból)
A csapat tagjai: Lipécz Viktória (8.a), Harangozó Luca és Harangozó Zsófia (9.b), Sallai Réka (10.a), Enyedi Lilla (11.c)
Mindkét nap remek játékokkal és pozitív tapasztalatokkal sikerült zárnunk a versenyzést. Terveink szerint jövőre ismét megmérettetünk ezen az eseményen.
Gratulálunk a lányoknak, szépen küzdöttek mindkét napon, szép eredményt hoztak ismét az iskolának.
Hajdu-Bibliák Veronika