Boldogkőváralján

Kategória: Archívum, 2011. október 16., vasárnap

Boldogkőváralján

Az egész úgy kezdődött, hogy vidám társaságunk megérkezett a busszal. Lepakoltunk a filagóriába, majd mindenki megkapta a helyét ahol aludni fog. Kipakoltunk az ágyunkra. Ismerkedtünk, hiszen több osztályból érkeztünk. Margó néni megismertetett minket az ottani házirenddel.

Nemsokára elindultunk túrázni. Árkon-bokron keresztül haladtunk. Útközben egy vadászleshez is felmásztunk. Már majdnem odaértünk a várhoz, amikor esni kezdett az eső. Szerencsére mindenki hozott magával vízálló kabátot. A vár pincéjében szobrokat néztünk meg, az emeleten egy katonai kiállítást, ahol kardokat, pajzsokat, lándzsákat láttunk. Vásárlásra is volt lehetőség. Volt, aki magyar kártyát, puskát, köveket, íjat, valamint kőállatot vett. Fáradtan érkeztünk vissza a kulcsosházhoz. Vacsora utána a jól megérdemelt pihenés következett. Másnap meglátogattuk a tájházat. Láttunk sast, baglyokat, rágcsálókat, erre a vidékre jellemző ásványokat. Egy másik helyiségben régi használati eszközökkel ismerkedtünk. Ebéd előtt még egy jó kis számháborúra is maradt időnk.

Kora délután elköszöntünk a kulcsosháztól és indultunk haza. Igaz már régen itthon vagyunk, de a fényképeket nézegetve újra felelevenednek az ott szerzett kellemes élmények.

Tóth Bence Gábor
3.a osztályos tanuló

Galéria

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel