Az Eötvös Gyöngyszemei Tehetséggondozó Csoport ismét a Vidor Fesztiválon csillogtatta meg tudását.

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tehetséggondozó csoportja, az Eötvös Gyöngyszemei 2025. május 9-én a XXXIV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón és Fesztiválon vett részt a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskolában Nyíregyházán. A tehetséggondozó csoport – melynek vezetője Takácsné Rajtik Piroska - 2024 őszén alakult annak köszönhetően, hogy a tavalyi tanévben is nagy sikerrel mutatták be Benedek Elek Többsincs királyfi című meséjét. A történet az országosan is elismert VIDOR FESZTIVÁL színpadán is megelevenedett. A találkozó vármegyei fordulóján 17 csoport örvendeztette meg a kíváncsi közönséget. Az Eötvös Gyakorlóiskola „gyöngyszemei” kitűnő színész játékkal, fantasztikus lelkesedéssel mutatták be A szépség és a szörnyeteg szívet és lelket gyönyörködtető történetet. A bemutatót követően a zsűri értékelésre várta a csoport vezetőjét, ahol kihangsúlyozták, hogy gyermeki álmok megvalósulást látták a színpadon megvalósulni. Délután, ünnepélyes keretek között került sor a szakmai zsűri és a közönség által is megtekintett darabok értékelésére. Az Eötvös Gyöngyszemei csoport ARANY MINŐSÍTÉST érdemelt ki. A színdarab az iskolai bemutatókon túl az idei VIDOR FESZTIVÁL programsorozatába is bekerült, melyet a nagyérdemű közönség a Vidor kertben tekinthetett meg augusztus 30-án.
A színdarab rendezője: Takácsné Rajtik Piroska
Mozgás, koreográfia: Miskolczi Mária
Ének: Nagy Mariann és Barnák Szilvia
Az Eötvös Gyöngyszemei tehetséggondozó csoport az idei tanévben újra megnyitja a képzeletbeli színpadhoz vezető út kapuját. A csoport vezetője várja azoknak a tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megcsillogtatnák színészi képességüket, magabiztosságot szeretnének szerezni a színpadon, egy jó csapathoz tartozni, s megannyi élményt részesei lenni.
Jelentkezni lehet és bővebb információ: Takácsné Rajtik Piroska (116.számú tanterem)