Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjainak utazási élményei a „Határtalanul!” – program keretében a „Történelmi Magyarország”-on!

Kategória: Eötvös hírek, 2024. április 26., péntek

● Az iskola világának természetes és szerves részét alkotják a diákok, diákközösségek részvételével különböző céllal szervezett és lebonyolított nemzetközi utaztatások – utazások. Ennek egyik sajátos formáját jelentik a „Határtalanul!” – programsorozat keretében a Kárpát-medence Magyarországgal határos környező országaiba – az egykori „Történelmi Magyarország” szép tájaira, városaiba és településeire – irányuló iskolai, illetve diákutazások, amelyek célja a „magyar – magyar” kapcsolatok építésén keresztül a diákok, a fiatalok, a felnövekvő korosztály külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek a bővítése, a nemzeti identitás érzésének és szellemiségnek erősítése, ápolása. A „Határtalanul!” - programsorozat utaztatási – utazási célterületeinek, az egykor a „Történelmi Magyarország” – hoz tartozó sokszínű, s multi-etnikus nemzetiségű és kultúrájú Felvidéknek, Kárpátaljának, Erdélynek és a Délvidéknek a magyarság történelméhez, irodalmához és néprajzához „ezernyi”, sok szállal kapcsolódó jellemzője, emlékei valamint hagyományai vannak. E „külhoni” utazások és a mobilitásokhoz kapcsolódó programokon való részvétel a diákok számára az iskolán és tanórán kívül („out of school learning”) biztosít sokrétű ismeretszerzési lehetőséget, színtereket és egyben élményt is nyújtó felfedező aktívitásokat („experiantial education”).

● A „Határtalanul!” – program pályáztatási-pályázati rendszerét napjainkban gondozó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a programsorozat célját az alábbiak szerint fogalmazza meg: „A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.” (Bethlen G. Alapkezelő Zrt., 2019).

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2012 óta –, szinte annak életre hívásától kezdődően – vesz részt a „Határtalanul!” – programsorozatban, amely révén az intézmény diákjai és pedagógusai számos szép élménnyel és tapasztalattal lettek gazdagabbak. Az eltelt immár egy évtized alatt – a „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek”, az „Együttműködés gimnáziumok között”, majd a „Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak” kategóriákban – az Eötvös Gyakorlóiskola az alábbi mottóval fémjelzett programokat valósította meg, bonyolította le:

  • „1848-49 szellemi és kulturális öröksége Baróton és Nyíregyházán” (2012)
  • „A népi étkezés hagyományai és ízei Erdővidéken és a Nyírségben” (2014)
  • „A környezetterhelés értékei és mérése a Vajdaságban és a Nyírségben” (2014)
  • „Híres székelyek nyomában” (2015)
  • „A Vajdaság és a Nyírség szellemi örökségének felfedezése” (2015)
  • „Székely népballadák és balladagyűjtők nyomában Benedek Elektől Kríza Jánosig” (2016)
  • „Székelyföld és a Nyírség természeti- és kulturális értékeinek nyomában” (2016)
  • „Vereckétől Szolyváig avagy a honfoglalástól a „malenkij robot”- ig Történelmi múltidézés Kárpátalján hetedik évfolyamos diákoknak (2017)
  • „Honfoglaló őseink emlékeinek nyomában Kárpátalján és Északkelet Magyarországon” (2017)
  • „A magyarság emlékeinek nyomában / „Délnyugati végeken – a Mura és a Dráva vonzásában” (2019)
  • „Híres történelmi személyek nyomában a Felvidéken” (2019)
  • „Híres várak és kastélyok a Felvidéken és a Nyírségben” (2019)
  • „A Rákóczi-emlékek nyomában a Felvidéken és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében” (2019)
  • „Irodalmi és történelmi nagyjaink nyomában Erdélyben” (2021)
  • „Kirándulás irodalmi nagyjaink nyomában „kincses városokon” keresztül egyedülálló természeti értékek felfedezésével Erdélyben” (2022)
  • „Erdélyi mondák, mesék, mítoszok nyomában” (2023)

● Az Eötvös Gyakorlóiskola a 2023/2024 – es tanévben, idén tavasszal a 7. évfolyam négy osztálya (7/A, 7/B, 7/C, 7/D) diákközösségei számára szervezett meg és bonyolított le két nagyszerű és nagyon jól sikerült „Határtalanul!” – utazást „Erdélyi mondák, mesék, mítoszok nyomában” címmel, mottóval a ma Romániához tartozó Partiumban és Erdélyben. A két – két osztályból álló utazó csoport/csoportok mobilitásainak időpontjai az alábbiak voltak: 7/B + 7/C 2024. április 08., hétfő – 11., csütörtök és 7/A és 7/D 2024. április 15., hétfő – április 18., csütörtök voltak. (Az utazásokat a programhoz kapcsolódó ún. előkészítő órák előzték meg, amely órák keretében – szaktanárok közreműködésével – a résztvevő diákok betekintést nyerhettek, megismerkedhettek például Románia, illetve Erdély földrajzával, történelmével és néprajzával.)

Az utazások az alábbi – szép és változatos tájakat, valamint történelmi hangulatot árasztó városokat, településeket és emlékhelyeket magukba foglaló, s a zárólejben kiemelt programokat tartalmazó – minden bizonnyal minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtó útvonalon vezettek:

1. nap (447 km): Nagykároly – Tasnád – Zilah – KolozsvárTordai hasadékFarkaslaka

A „Határtalanul!” utazás első állomása Nagykároly volt, ahol a diákok – a kastélypark nagyon szép és rendezett parkján átsétálva – megtekintették a barokk stílusban épült Károlyi-kastélyt és annak impozáns termeit is. Kolozsváron, Erdély „fővárosában”, a „kincses város” - ban egy nagyon tartalmas városnézés következett a program keretében. A diákok ellátogattak a Farkas utcai Református Templomba, megcsodálhatták a város főterén álló Mátyás-szoborcsoportot, amely előtt természetesen illusztratív csoportkép is készült. Nagy hatású élmény volt ugyanitt az erdélyi gótika legszebb építményének tartott Szent Mihály-templom megtekintése is, amely után a diákok természetesen elsétáltak Mátyás király szülőházához is. A délután kiemelkedő, s a festői környezetben elhelyezkedő Tordai – hasadék megtekintése szerepelt a programban.  Az első napi utazás és tartalmas programegyüttes végén Farkaslakán foglalták el a szállásukat a diákok.

2. nap (252 km): Székelyudvarhely Szejkefürdő Csíkszereda CsíksomlyóGyimesbükkKorond Farkaslaka

A második napi „Határtalanul!” – utazás egy egész napos, s nagyon szép tájakat, természeti jelenségeket és patinás településeket érintő tematikus kirándulást jelentett a diákcsoport számára. Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai a második programnapon elsőként a székelység történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központjának, Székelyföld évszázados hagyományokra visszatekintő településének –, a magyar nemzetiségű lakosság aránya alapján – a „legmagyarabb város” jelzővel is gyakran emlegetett, a Nagy-Küküllő folyó partján elhelyezkedő Székelyudvarhely nevezetességeivel ismerkedett meg. A diákok a Belvárosban megtekintették az Emlékezés Parkjában a tizenhárom mondahős, történelmi személy és kiemelkedő erdélyi művész szoborparkját, Orbán Balázsnak a Székelyföld autentikus írójának főtéren álló szobrát, a Városháza impozáns épületét, valamint a Református Kollégium és a Benedek Elek műemléképületekként is nyilván tartott szép épületegyütteseit. A diákcsoport felkereste a városhoz közeli, ahhoz tartozó Szejkefürdőt is, ahol megtekinthették – igen szép székelykapukon keresztül sétálva – Orbán Balázs síremlékét és a Mini Erdély parkot is.

A programban, a „Határtalanul” – utazás folytatásaként ezt követően Csíkszereda, Hargita megye székhelyének és a hozzá tartozó Csíksomlyónak a meglátogatása következett, ahol a városnézés során a Belváros és látnivalói, például a Csíki Székely Múzeum, a Márton Áron Gimnázium, s természetesen a búcsújárásáról messze földön ismert, s Csíksomlyón található híres templom, s benne a Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló kegyszobor megtekintése történt.

A diákokcsoport „földrajzi – történelmi” utazása ezt követően a Gyimesekbe, Gyimesbükkre vezetett, amely program-, illetve utazáselem talán az egyik legérdekesebb részét alkotta az egész programegyüttesnek. Elsősorban azért, mert a diákok eljuthattak az egykori „Történelmi Magyarország” egyik legkeletibb végéhez, az „Ezeréves határ” – hoz. Gyimesbükkön megismerhették az emblematikus 30 – as vasúti őrházat, egykori vasúti határállomást, az ugyancsak itt található és két eltérő „világ” mentén egykor épült Rákóczi – várat, valamint a festői Tatros – folyó völgyét is.

A második napi utazás és tartalmas programegyüttes végén szintén Farkaslakára érkeztek vissza a diákok ésTamási Áron ismert és híres székely magyar író nyughelyén emlékezve, ott koszorú elhelyezését követően – foglalták el ismét a szállásukat.

3. nap (228 km): SzovátaParajdGyilkos – tó és a Békás – szorosKorondFarkaslaka

A „Határtalanul” – utazás harmadik programnapjai is igen változatos, szép tájakat és természeti szépségeket és értékeket, s különböző ritkaságai és érdekességei miatt „messze földön” ismert és híres településeket magába foglaló elemeket tartalmazott.

A diákok először Felsősófalván látogatást tettek egy helyi iskolában, ahol a külhoni diákokkal és pedagógusokkal ismerkedve, az intézmények kölcsönös bemutatásán, illetve tapasztalatcserén vettek részt. A csoport látogatást tett a Parajdon, a sóbányában, ahol egy különleges föld alatti világ tárul a tanulók elé. Ezt követően a diákok átkeltek a festői Bucsin-tetőn, ahonnan Gyergyószentmiklósra érkezve rövid pihenő következett a csodaszép Pongrác – tetőn. A Gyilkos-tónál rendhagyó földrajzóra keretében az osztályok tanulóinak ismerete bővült egy diáktársuk által készített kiselőadás keretében a tó legendájával és a kapcsolódó természetföldrajzi ismeretekkel.  A csoport nagy élményt és szép látnivalókat jelentő sétát tett a Gyilkos – tó mentén és a Békás-szorosban. A második nap zárásaként Korond, a népművészet – népi iparművészet és a fazekasság ismert és meghatározó településének megismerése szerepelt a programban. A diákok Korond egyedülálló népművészeti kirakodó vásárutcáját csodálhatták meg és válogathattak is a helyi kerámiatermékek, gyékényfonatok, gyapjútermékek, faeszközök és dísztárgyak között a korábban az iskolában hon-és népismeret órán tanult ismeretek felelevenítésével. E tartalmas napot és programot követően a csoport innen visszaindult Farkaslakára, a szálláshelyre.

4. nap (447 km): Felsősófalva MarosvásárhelySzatmárnémeti

A „Határtalanul” – utazás negyedik napja is igen érdekesnek ígérkezve indult. Az utazás során a diákok megálltak festői környezetben elhelyezkedő Szovátán, ahol a világ legnagyobb heliotermikus állóvizeként nyilvántartott Medve – tavat sétálhatták körbe és megtekinthették az itt jellegzetesen elforduló sósziklákat is. Ezt követően a diákok Marosvásárhelyen belvárosi városnézésen vettek részt, amely során megismerkedhettek a város főbb nevezetességeivel: a Kultúrpalotával, a Tükör – teremmel, a Rózsák – terével, s nem utolsósorban az emblematikus Bólyai – szoborcsoporttal is. A csoport tovább folytatva útját Szatmárnémetibe érkezett, ahol a Vécsey-ház udvarán a Rákóczi emléktábla előtt tették tiszteletüket a diákok. A nagyon tartalmas és látnivalókban, élményekben gazdag négy napos erdélyi tanulmányi kirándulás, utazás után a diákcsoport Mérk-Vállaj határátkelő érintésével érkezett vissza Nyíregyházára.

Az Eötvös Gyakorlóiskola négy hetedikes osztálya diákjainak 2024 tavaszán a „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” c. „Határtalanul!” – program keretében „Erdélyi mondák, mesék, mítoszok nyomában” mottóval lebonyolított utazása nem pusztán csak egy osztálykirándulás volt, hanem ettől annál lényegesen több is. A diákok számára a programon való részvétel nem csak a kikapcsolódást, a pihenést, a szórakozást és rekreációt jelentette, hanem a „Történelmi Magyarország” egy részének, szép tájainak, városainak, településeinek, múltjuk emlékeinek és jelenüknek, valamint az ott élő magyar emberek életébe való betekintésükkel, azok bebarangolásával a felfedező aktivitásukhoz, az egyes iskolai tantárgyaik (magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, rajz – néprajz) műveltségi anyagának az iskolán és tanórán kívüli bővítéséhez, az ismeretszerzésükhez és szemléletformálásukhoz, a külhoni magyarságról szerzett személyes tapasztalásukhoz, a „magyar – magyar kapcsolatok” erősítéséhez is nagyban hozzájárult. (Az utazás és a programok sikeres megvalósításának – a tervezéstől, az előkészítésen át a koordinációig és a megvalósításig – igen jelentős szerepet játszottak a résztvevő osztályok osztályfőnökei és a csoportokat kísérő pedagógusok: Molnár Ildikó, Sójáné Gajdos Gabriella, Joóné Selejó Erzsébet, Duliczki Tamás, Molnár Júlia, Jenei Andrea, Molnárné Kiss Ildikó és Dr. Komáromi István!)

Dr. Komáromi István
igazgató

(Fotó: Dr. Komáromi I. és Molnárné Kiss I.)

1. kép: A határokon átívelő „magyar – magyar kapcsolat” grafikus ábrázolása (Adamecz Orsolya)

2. kép: A „Határtalanul” – diákcsoport indulás előtti csoportfotója

3. kép: A diákcsoport indulás előtt a buszon

4. kép: Gáll Sándor idegenvezető utazási tájékoztatása

5. kép: A diákcsoport Nagykárolyban, a Károlyi – kastély előtt

6. kép: A diákok Gáll Sándor idegenvezetőt hallgatják a Károlyi – kastélynál

7. kép: A diákcsoport Kolozsvár főterén a Szent Mihály – székesegyház és a Mátyás – szoborcsoport előtt

8. kép: A dákok a székesegyházban

9. kép: A csoport Mátyás – király szülőházánál

10. kép: A Tordai – hasadék

11. kép: A diákcsoport túraúton a Tordai – hasadékban

12. kép: A csoport szálláshelyéül szolgáló Erdészlak Panzió Farkaslakán

13. kép: A szálláshely elfoglalása

14. kép: A szálláshely éttermében

15. kép: A Városháza impozáns épülete Székelyudvarhely főterén

16. kép: A diákok az Emlékezés Parkjában Székelyudvarhelyen

17. kép: Csíkszereda – Csíksomlyó, a híres kegytemplom

18. kép: A diákcsoport a kegytemplom előtt

19. kép: A diákok a kegytemplomban

20. kép: A Fügés – tető, háttérben a Hargita – hegység

21. kép: Panorámakép a Gyimesekről a Fügés – tetőn

22. kép: A 30 – as vasúti őrház és a Rákóczi – vár Gyimesbükkön a Tatros – folyó völgyében

23. kép: A diákok a 30 – as vasúti őrháznál, a „Történelmi Magyarország” egykori határán

24. kép: Csoportkép a Rákóczi – vár lábánál

25. kép: A diákcsoport egy szép székelykapu előtt Máréfalván

26. kép: Térkép Máréfalváról, ahol 77 míves székelykapu található

27. kép: Székelyudvarhely – Szejkefürdő, székelykapuk a Tamási Áron nyughelyéhez vezető úton

28. kép: Orbán Balázs nyughelye Szejkefürdőn

29. kép: Szejkefürdő, a „Mini Transylvania” kiállítópark

30. kép: A diákok a kiállítóparknál

31. kép: Farkaslaka, Tamási Áron nyughelye

32. kép: A diákok koszorút helyeznek el Tamási Áron sírjánál

33. kép: A diákok Tamási Áronról emlékeznek meg

34. kép: Népművészeti és ajándékáruhelyek Farkaslakán

35. kép: Ajándékvásárlás a bazársoron

36. kép: Farkaslakán, a szálláshelyen

37. kép: Helyi termékismertető és bemutató a vendéglátóknál

38. kép: A diákok látogatás tesznek Felsősófalván az általános iskolában

39. kép: A felsősófalvai általános iskolások zenés műsora

40. kép: Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai érdeklődéssel hallgatják a műsort

41. kép: Közös éneklés az iskolában

42. kép: A diákok Parajdon, a sóbányában

43. kép: A csoport Gáll Sándor tájékoztatását hallgatja a sóbányában (1)

44. kép: A csoport Gáll Sándor tájékoztatását hallgatja a sóbányában (2)

45. kép: A csoport Gáll Sándor tájékoztatását hallgatja a sóbányában (3)

46. kép: Autóbuszra várva a sóbányában

47. kép: Úton a Gyilkos – tóhoz, a Pongrácz – tető

48. kép: Úton a Gyilkos – tóhoz a Pongrácz – tetőn

49. kép: A Gyilkos – tó

50. kép: A diákok a Gyilkos – tónál

51. kép: Érkezés Szovátára, a Medve – tóhoz

52. kép: A Medve – tó Szovátán

53. kép: Csoportkép a Medve – tónál

54. kép: Érkezés Marosvásárhelyre

55. kép: A diákok úton a Kultúrpalota fel

56. kép: A diákcsoport a Kultúrpalotában, Marosvásárhelyen (1)

57. kép: A diákcsoport a Kultúrpalotában, Marosvásárhelyen (2)

58. kép: A Kultúrpalota hangversenyterme

59. kép: A diákok hallgatják az előadást

60. kép: A csoport a Kultúrpalota Tükörtermében (1)

61. kép: A csoport a Kultúrpalota Tükörtermében (2)

62. kép: Ismerkedés a Rózsák – terével Marosvásárhelyen

63. kép: Úton hazafelé (Előtérben a Tordai – hasadék)

64. kép: Határátkelés a hazafelé tartó úton Mérk-Vállajnál

65. kép: Útlevélellenőrzés a határátkelőnél

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel