Bemutatkozás

Kategória: Erasmus+, 2022. december 01., csütörtök

Nyíregyházi Egyetem
Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Igazgató: Dr. Komáromi István

Eötvös József 1868-ban rendelte el, hogy a felállítandó tanítóképzők mellett a tanítójelöltek gyakorlati felkészítését szolgáló mintaiskolák is szerveztessenek”. Olyan intézménytípus kialakítása és fejlesztésének gondolata fogalmazódott meg benne, amelynek minden téren a legjobbnak kell lennie. A „mintaiskolával” vagy mai nyelven gyakorlóiskolával szemben a tanárok, a körülmények és a felszerelés tekintetében is magasak a követelmények.

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Eötvös Gyakorlóiskola) megalakulása és az azt követő több, mint fél évszázados önálló működésével, a hagyomány és a megújulás elemeit ötvözve ma olyan korszerű, 12 évfolyamos közoktatási intézménnyé vált, amely megőrizte versenyképességét a közoktatási intézmények sorában, s mind az iskolaszerkezetet, mind pedig programkínálatát tekintve vonzó alternatívát tud ajánlani az iskolaválasztó diákoknak és szüleiknek egyaránt. Emellett egyben olyan gyakorlóiskolai műhely is, ahol a tanító- és tanárjelöltek életszerű körülmények között, magas színvonalon tudnak felkészülni leendő hivatásuk gyakorlására. A sokszínű képzési paletta és a magas színvonalú oktatás mellett az Eötvös Gyakorlóiskola nagyon fontosnak tartja azt is, hogy az iskola családias szellemű, gyermekbarát intézmény legyen. Olyan iskola, ahol gyerek és szülő egyaránt jól érzi magát, s tudják, azt hogy, az intézményben minden esély megvan a diákok klasszikus értelemben vett értelmi és érzelmi fejlődésére. Az Eötvös Gyakorlóiskola, haladó konzervativizmusként határozza meg ars poeticáját. Az iskola megőrizte a hagyományait és a múltbeli értékeit, ugyanakkor teret enged mindannak, ami napjainkban érdekli a diákokat, és szolgálja fejlődésüket. Arra törekszik, hogy minden tevékenységét a gyerekek okos szeretete hassa át. Ennek érdekében próbálja meglátni és továbbfejleszteni a diákok személyiségének saját értékeit, igyekszik kialakítani azokat az intellektuális és emberi-erkölcsi értékeket, melyek birtokában nemcsak egyéni boldogságukat tudják megteremteni, hanem egyben szűkebb és tágabb közösségük javát is szolgálják.

A Nyíregyházi Egyetem fenntartásában működő 12 évfolyamos, s az általános iskolai és a nyolc, valamint a négyosztályos gimnáziumi képzést is magába foglaló intézmény nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Az iskolában mindez az emelt szintű programok (matematika, fizika, biológia, kémia, idegen nyelvi képzés, ének-zene, rajz-vizuális kultúra, testnevelés) oktatásában, a csoportos és az egyéni tehetséggondozásban, a diákok versenyeztetésében jelenik meg. Az iskola olyan lehetőséget biztosít az ide jelentkező és itt tanuló gyermekek számára, amely lehetővé teszi az általános iskola első osztályába belépő kisdiáknak, hogy a kisiskolás éveket, az általános iskola felső tagozatát, valamint a nagygimnáziumi időszakot is egy alma materen/campuson belül eltöltve, érettségi után a felnőttkor küszöbét átlépve egyazon intézményben, a Nyíregyházi Egyetemen diplomát is szerezzen.

A Nyíregyházi Egyetem és a fenntartásában működő Eötvös Gyakorlóiskola több olyan intézményfejlesztési és oktatási – képzési programot gondoz és valósít meg, – mint például a „Gondoskodó Kollégium felzárkóztatási program”, a jövő repülőmérnökei és pilótái orientációját támogató középiskolai fakultációs program, a játékos tanítás és tanulás LEGO Education módszertan alkalmazásával a köznevelés és a pedagógusképzés területén, a környezetvédelem, a környezettudatos szemlélet- és gondolkodásmódra nevelés valamint oktatás az ÖKOEGYETEMI – ÖKOISKOLAI koncepció programjain keresztül, s közvetve a honvédelmi nevelés területén a Honvéd Kadét Programban való részvétellel –, amelyek a köznevelés és a felsőoktatás lineáris összekapcsolásával, egymásra építésével egyaránt jól szolgálják a modern „campus – jelleg” intézményszervezet működését valamint a korszerű oktatás – képzés fejlesztésének a megvalósítását is. 

Az oktatáson túl az Eötvös Gyakorlóiskolában jól kidolgozott módja és gyakorlata van az integrált oktatásnak, a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő gyermekekkel, tanulókkal való foglalkozásnak. Fontosnak tartjuk az intézményen belül a pedagógiai munkát segítő csoport működését (PMCS), melynek része a logopédiai, a pszichológiai és a szociálpedagógiai ellátás, az ifjúságvédelem csakúgy, mint a gyógytestnevelés, valamint a szabadidős programok szervezése.

Az iskola által nyújtott lehetőségeket bővíti a Garabonciás Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel való együttműködés, melynek köszönhetően a diákok néptáncot tanulhatnak, népi és modern hangszerekkel ismerkedhetnek meg, vagy éppen az egyetemi létesítményeket használva úszni és lovagolni járhatnak. Minden bizonnyal rajtunk kívül, csak kevés iskola rendelkezik olyan saját tulajdonú kulcsos házzal (Boldogkőváralja), amely az aktív turisztikai és különböző táboroztatási programoknak a színtere, vagy például olyan lehetőséggel, mint amilyen a Napkori Erdőgazdák Zrt. - vel kialakított együttműködés, amelynek keretein belül rendszeresen erdei iskolába tudja vinni diákjait (Harangodi Erdészeti Erdei Iskola).

Mindezeknek tulajdonítható az Eötvös Gyakorlóiskola tanulólétszámának az elmúlt évtizedekben történt szép ívű gyarapodása. Míg például 1996-ban 653 gyermek tanult az intézmény falai között, addig jelenleg közel 1000 diák tanulhat az iskolában. A megyeszékhelyen, Nyíregyházán, de talán az egész megyében az Eötvös Gyakorlóiskola 12 évfolyamos intézménye az egyik legnagyobb ilyen jellegű iskola, mely többek között igazolja e forma létjogosultságát, valamint az itt végzett értékelvű nevelőmunka színvonalát.

Az iskola jó hírét, rangját és keresettségét egy olyan intézmény falai között tudjuk megvalósítani, amely az épület adottságait és folyamatosan korszerűsödő tárgyi feltételeit tekintve is arra törekszik, hogy az ide belépőket tiszta, rendezett és esztétikus környezet fogadja, ahol élmény a tanítás és tanulás egyaránt. Ezt pedig egy olyan stabil, életkorát, végzettségét és innovatív szellemiségét tekintve is aktív, alkotó pedagógusokkal és dolgozókkal tudja hosszú távon is garantálni, amelynek munkája középpontjában a gyermeki személyiség sokoldalú kibontakoztatásának igénye, szándéka, és szeretete áll.

Az Eötvös Gyakorlóiskolában annak fél évszázados fennállása alatt sikerült egyéni arculatot tükröző, sokrétű tevékenységet biztosító oktatási műhelyt létrehozni. Az iskola a tanulók által kedvelt, a szülők által elismert, szakmai körökben elfogadott, igényes iskolává vált.

Mindezt jelzik az alábbi szakmai sikerek és elismerések is:

  • A Magyar Köztársaság oktatási miniszterének „ELISMERŐ OKLEVELE” (2001);
  • Az Európa Bizottság Oktatási és Kulturális Főbiztosa és a Magyar Köztársaság oktatási minisztere által adományozott „EURÓPAI NYELVI DÍJ” (2003);
  • A Nyíregyházi Főiskola rektora által adományozott „REKTORI DICSÉRET” (2004);
  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közoktatási Közalapítvány által adományozott „OKTATÁS, NEVELÉS EREDMÉNYESSÉGÉÉRT OKLEVÉL” (2005);
  • AZ Oktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által adományozott „ÖKOISKOLA” cím (2005, 2008, 2011).
  • A Magyar Köztársaság oktatási és kulturális minisztere „Kiváló Érettségiztető Vizsgahely” kitüntető cím (2009)
  • A Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének „MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL” kitüntetése (2010)
  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA” cím (2012)
  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „ELISMERŐ OKLEVÉL” a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tantestülete részére kiváló pedagógiai tevékenységének elismeréseként (2014)
  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „ELISMERŐ OKLEVÉL” a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziuma részére kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséként (2019).

 

 

Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum

Igazgató: Derzsi-Ráduly Kázmér

Baróti Szabó Dávid (1739-1819) a felvilágosodás korának nagy szelleme, neves író, nyelvtudós, pedagógus és műfordító. Munkássága sok vonatkozásban úttörő jelentőségű, ugyanakkor a következő századelő nagy szellemi megújhodásának elkészítője. Egyszerű székely szülők gyermeke.

A magyar nyelvet mindössze egy-egy órában tanították ezeken a helyeken. Baróti Szabó Dávid javasolta, hogy azokat a tanulókat, akik akár a gyakorlatban, akár az iskolákban már elsajátítoták a magyar nyelvet, mentsék fel a magyar órák látogatása alól. Így több idejük marad más elõadások behatóbb tanulmányozására. (Dr. Görcsös Mihály:Baróti Szabó Dávid kassai évei)

A műfordító Baróti Szabó nevéhez fűződik Vergilius Aeneis-ének legméltóbb s leghívebb magyar fordítása. Irodalmi és nyelvészeti munkássága, három évtízedes tanári pályafutása, emberi-erkölcsi magatartása, a magyar nyelv mélységes szeretete, hazafisága, a Magyarországon élõ más nemzetiségek tisztelete és megbecsülése méltán szerzett országos hírnevet Baróti Szabó Dávidnak a maga korában, és elismerést az utókor részérõl.

Népoktatási intézményeink múltjában több egymás mellett elő, egymást váltó vagy egymásba átalakuló intézményes formát tartunk számon: római katolikus felekezeti népiskola, községi majd állami népiskola, állami polgári fiúiskola, nyilvánossági joggal felruházott magán polgári leányiskola.

A legtávolabbi múltra a katolikus felekezeti oktatás tekint vissza. Oklevelek szerint már a XV. század harmincas éveiben a falusi parókiák mellett „skolárisok” működtek. Ezekben tanítottak azok a „skoláriusok”, akik a pap segítőtársaiként az egyházi szertartásokon is tevékenykedtek. A XV. század végére megjelennek a kisiskolák. Az oklevelek a századfordulón falusi „literátusokról” beszélnek. Ilyen lehetett az a Georgius Emerici de Barothi, aki 1493-ban iratkozott be a krakkói egyetemre és 1494-ben kezdi meg tanulmányait. 

A XVI. század második felében feltűnnek a vulgáris (anyanyelvű) betűvetéshez értő „paraszt deákok”. Közéjük sorolható az a Forró Deák Benedek, baróti iskolamester, aki előtt 1643. február 8.-án földeladási szerződést kötöttek. 1942. október 9.-én keletkezett „javadalmi jegyzőkönyv” szerint tanítói állás már 1680 óta létezik.

Már 1693 előtt iskolaépület is volt. Az I. Anyakönyv 14. Lapján szereplő bejegyzés szerint a régi iskolát 1693-ban újjáépítették. A XVIII. Század vígéig az oktatás célja a vallási ismeretek elsajátítása volt, az írás-olvasás csak másodlagos helyet foglalt el. Ezért figyelemre méltó, hogy a katolikus többségű Barótról 5 ”tógás diákról” ad hírt Jakó Zsigmond és Juhász István „Nagyenyedi diákok” tanulmánykötetének függeléke (Diáknévsorok 1642-1848).

1777-ben Űrményi József által vezetett szakcsoport kidolgozza a tanügy megreformálását szolgáló „Ratio Educacionis” - t. 1805-ben ezt korszerűsítik és 1806-ban életbe léptetik. A reform által egységes felvilágosult oktatási rendszer kialakítására törekszenek.

Az állam és az egyház szoros kapcsolatának megfelelően a tantervben és az iskolai életben továbbra is fontos szerepe jut a vallásnak. 1827. március 31-én” a Nemes Baróti Communitác” elhatározza, hogy „egy kántori és harangozói és a gyerekek számára tanítói házakat kell építeni”. Az 1850-es évektől különválasztják a fiú- és leányosztályokat. Csató József lelkész / 1849-54/ ösztönzésére az előjáróság ígéretet tesz az „elemi iskolánk jobb karbaállítása és a tanítói személyzet növelése” érdekében. Veszely Károly nevéhez fűződik egy másik indítvány, mely szerint „fizetést biztosítsanak egy olyan nőnek, aki a lányokat nöi munkára, főleg varrásra” oktatná 1865-ben négy képesített tanítóval működött a katolikus népiskola . 1834-ben megindul a református felekezeti oktatás is Zathureczky István házában Bandi Mózes tanító irányításával.

Az 1858-as bölöni zsinaton elhatározzák, hogy református iskolát építenek Baróton. 1859-ben Horvát György tervei alapján megkezdik az iskola felépítését, melyet a következő évben fejeznek be. Az iskolát a templom udvarára építik. Az egyház szegénysége miatt 1893-ban megszűnik a református felekezeti oktatás. Helyébe Barót képviselőtestülete államilag segélyezett községi népiskolát állít 1893. december 15-én. Az oktatás református jellegű marad. 1909-ben az iskolát állami népiskolává alakítják, amely 1913-tól új épületben működik. 1872-ben gazdasági szakosztállyal megtoldott felső népiskola kezdheti meg működését. Az intézmény négy éves, az első három évet elméleti oktatásra, a negyedik évet gyakorlati oktatásra szánják. 1873. október 1.-én megkezdődik az első tanév 70 tanulóval. Az évek során a tanuló létszám fokozatosan nő.

A vármegye, az állam és község együttműködése révén az iskola 1876-ban új egyemeletes épületet kap. 1882 után a fenntartáshoz szükséges költségeket csak nehezen tudják biztosítani, ezért kérik a polgári iskolává alakítását. 1895-ben polgári fiúiskolává alakul. 1907-ben megalakul a polgári leányiskola is. Fenntartását a közoktatási minisztérium, adományozók, és az állam biztosítja. 1879 agusztusában, az érvényben levő rendelkezések értelmében „ipari tanonciskola ” indulhat. 1894-ben pályázatott a romai katolikus felekezeti iskola új épületének a megtervezésére. A pályázatott Lázár András brassói építészmérnök egy emeletes épület terve, nyeri el.

Az első világháború idején az iskolák működtetése Barót értelmiségének köszönhető. 1919 májusában a román katonai parancsnokság utasítására az iskolát bezárják. Ugyanebben a hónapban Pop Eugen megyei tanfelügyelő által kért hűségnyilatkozat  megtagadása miatt a polgári iskola tanári karát elbocsátják, az iskolát mint állami intézményt beszüntetik. A polgári iskolát az egyházközségek mentik meg, felekezetivé alakítják: a fiúiskola református, a leányiskola római katolikus lesz. 1924-ben mindkettőt az Állami Gimnáziumba egyesítik, 1929-ben megfelelő létszám hiányában megszüntetik. Az állami elemi iskolában 1935-ig magyarnyelvű oktatás is volt, utána kényszerrel átváltottak román nyelvre.1940 és 1944 között a Bécsi döntést követően megalakul a „Baróti Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola”, amely ebben a minőségben a háború végéig működhet. 1948-ig csak elemi oktatásról beszélhetünk.

Az 1948-as tanügyi törvénnyel megszűnik a felekezeti oktatás. 1952-ben tíz osztályos Vegyes Középiskola kezdheti meg működését, amely az 1958-59-es tanévben tizenegy osztályos formában működik tovább. Várossá nyilvánítása (1968) után, Barót 1969-ben új 16 tantermes iskolaépülettel gazdagodik. A tanulók létszáma évről évre nő. Az általános oktatási kötelezettség az 1964-65-ös tanévben 8 osztályra emelkedik, a líceumi oktatás 1969-ben 12 osztályra. 1976-ban elnöki rendelettel az iskolát ipari líceummá alakítják. E felépítési változások egyrészt a tanulólétszám rohamos növekedéséhez vezetnek, másrészt rontják az oktatás minőségét. A kommunista diktatúra nemzetiségi ügyekben tanúsított türelmetlensége  folytán 1962-ben 3 román tannyelvű osztállyal rátértünk a kétnyelvű oktatásra. 1968-ban már 9 román osztály van. Az 1985 és 1989 közötti intézkedések nyomán a tanulók 67%-a román tagozaton jár, bár a román anyanyelvű tanulók százalék aránya 4-6%.

Az oktatás minőségét az átszervezések s rontják, például a megyei néptanács 358/1984-es határozatával, amelynek nyomán az általános iskolát elválasztják a középiskolától. 1989. január 7.-i határozatával az Oktatás-és Művelődésügyi Minisztérium leváltja a magyar nemzetiségű igazgatót. Az 1989 decemberi változások után sikerül újraszervezni az anyanyelvű oktatást, de az évtizedek romboló munkájának nyomai csak hosszú távon tüntethetők el. A líceum munkaközössége és tanuló ifjúságának képviselői, 1990 január 22.-én elhatározták, hogy iskolánk felveszi a „Baróti Szabó Dávid Középiskola” nevet. A határozat a Megyei Polgármesteri Hivatal és a Megyei Tanfelügyelőség 1990március 8-án keletkezett jóváhagyása szentesítette. 1990 áprilisában megalakul a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és alapítvány amely feladatul tűzi ki Erdővidék Szellemi örökségének ápolását és népszerűsítését, a kiváló tanulók erkölcsi és anyagi ösztönzését.

Az 1993 június 4-5 közötti iskolanapokon felavattuk iskolánk zászlóját és címerét. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évek eredményei és hiányosságai mellett, nagy erőfeszítést igényelt azoknak az akadályoknak a leküzdése, amelyeket a visszarendeződés és önmagunknak kritikus elemzése váltottak ki.

A Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban jelenleg 378 diák tanul. Kínálatunkban megtalálható az elméleti líceumi képzés, szaklíceumi képzés és szakoktatási képzés. Iskolánk jelenlegi teljes kínálata a következő:

Elméleti oktatás

  • Humán profil, társadalomtudományok szak
  • Reál profil, matematika-informatika szak
  • Reál profil, természettudományok szak

Műszaki oktatás

  • Szolgáltatások profil, turizmus és élelmezés alapképzés, turisztikai technikus szakképesítés
  • Természeti erőforrások és környezetvédelem profil, környezetvédelmi alapképzés, környezetvédelmi technikus szakképesítés 
  • Természeti erőforrások és környezetvédelem profil, mezőgazdasádi alapképzés, agroturisztikai technikus szakképzés
  • Technikai profil, mechanika alapképzés, szállítási technikus szakképesítés
  • Technikai profil, textil és bőripari alapképzés, textilipari technikus szakképesítés
  • Technikai profil, fafeldolgozás alapképzés, fafeldolgozói technikus szakképesítés

Szakmunkás képzés

  • Mechanika alapképzés, gépjárműszerelő szakképesítés 
  • Textil- és bőripar alapképzés, ruhakészítő szakmunkás szakképesítés  
  • Fafeldolgozás alapképzés, asztalos szakképesítés 
  • Mezőgazdaság alapképzés, állattenyésztő szakmunkás szakképzés
  • Turisztikai alapképzés, szállodai dolgozó szakképzés

 

Az oktatáson túl a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban jól kidolgozott módja és gyakorlata van a tehetséggondozásnak, felzárkóztatásnak valamint a különböző Erasmus+ és Határtalan programoknak.

Iskolánk diákéletének szervezésében fontos szerepet tölt be a Baróti Szabó Dávid Diáktanács és a Sulirádió.

A gólyatáborok, a diáknapok, a különböző kulturális és szórakoztató rendezvények tartalmassá teszik a diákéletet.

Ugyanakkor számtalan sporttevékenység gyakorlására, sportversenyeken való részvételre van lehetősége a baróti líceumban a diákoknak!

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel