Az Árpád-kor – Az Aranybulla

András és Levente Magyarországba jöttek, s a magyarok töméntelen sokasággal tódultak hozzájuk Pest városába. És az ördög ösztönzésére könyörögtek, hogy engedjék meg az egész népnek pogány módra élni, a püspököket és papokat megölni, az egyházakat lerombolni, a keresztény hitet elvetni és bálványokat imádni; kik is megengedték nekik, hogy szívük kívánsága szerint menjenek, és vesszenek el ősapáik tévelygéseiben:  mert különben Péter király ellen nem harcoltak volna. A visszatértek között legelőször egy Vata nevű ajánlá magát az ördögnek, és megnyírta fejét pogány módra, és mindnyájan így tettek, és az ördögnek áldoztak, és kezdtek lóhúst enni, és minden gonosz és rettenetes dolgokat tenni és gyakorolni, a papokat és minden keresztényt öldökölni, az egyházakat lerontani, s kiáltóik kezdték András és Levente parancsát hirdetni, hogy a püspököket a papokkal és barátokkal együtt meg kell ölni, és emlékezetük is vesszen el örökre, és apáik vallását újra föl kell venni. Mit hallva szent Gellért, Beztrid, Buldi, Beneta és Szolnok ispán, kik a keresztények sokaságával Székesfehérvárra gyűltek, megindultak Fehérvárról Buda felé, hogy Andrást és Leventét tisztességesen fogadják...
(Szent Gellért nagyobb legendájából)

...azután a Duna réve felé indultak. Szent Gellért pedig, minthogy alacsony termetű volt, és Isten szolgálatában minden erejét fölemésztette, magát kocsin vitette. S midőn Pest révéhez érkeztek, íme őt az istentelen Vata és cinkosai, ördöggel telten, kinek ajánlották volt magukat, rárohantak a püspökre és társaira, és őket agyonkövezték. Szent Gellért pedig azokra, akik megkövezték, szüntelen kereszteket vetett, István első vértanú módjára. S Magyarország első vértanúja a földre térdepelve fönnhangon kiáltá: Uram, Jézus Krisztus, ne vedd nekik ezt vétkül, mert nem tudják mit cselekszenek! Azok pedig ezt látva, még sokkal jobban dühöngtek és rárohantak, s fölfordították szekerét a Duna partján, s ott a szekérből kihúzva, taligára téve Kelen hegyéről leeresztették, s midőn még lihegett, mellét lándzsával átszúrták, és azután egy kőre vonszolva, koponyáját összetörték. És így Krisztus dicső vértanúja e világ nyomorúságaiból az örök boldogságra átköltözött. Urunk ezernegyvenhetedik esztendejében. A Duna pedig ott kiáradt, és a kőről, melyen Szent Gellért fejét összetörték, hét esztendeig senki sem bírta letörölni a vért, mígnem a követ a vérrel együtt a papok fölvették. Következő napon a boldogságos szűz egyházában Pesten nagy sírás közt eltemették, azon öltözetben, melyben vértanúságot szenvedett.
(Szent Gellért nagyobb legendájából)

1. Mindenekelőtt esküvel elhatároztuk, hogy ha főembereknek bármilyen rokonát lopás bűnében találják egy tyúk értékén túl, semmiképpen se rejthesse el vagy védhesse meg őt közülük senki.

4. Ha ezután valakit az egész falu tolvajnak kiált, istenítélettel vizsgálják meg. Ha ennek folytán ártatlannak bizonyul, a falu csupán egy penzát fizessen a papnak. Ha pedig bűnösnek találják, minden vagyonát foglalják le a király részére, amiből negyedrészt a falubelieknek adjanak.

6. Ha a bíró a rabszolga orrát nem vágja le, vagy a szabadot nem akasztja fel, vesszen mindene, fiain és lányain kívül, s magát adják el.

Ha pedig ártatlant akaszt fel, száztíz pénzt fizessen, és a felakasztott személy minden vagyonát adja vissza.

12. Ha valamely szabadot vagy rabszolgát lopáson érnek, akasszák fel. Ha pedig, hogy meneküljön az akasztófától, a templomba menekül, kihozván őt a templomból, vakítsák meg. Az olyan rabszolga pedig avagy szabad, aki libát vagy tyúkot lop, fél szemét veszítse, s amit lopott, adja vissza.

14. Ha valamely szabad ember tíz dénár értékűt lop, akasszák fel, ha tíz dénárnál kisebb értékűt lop, a lopott értéket tizenkétszeresen adja vissza, és egy ökröt fizessen.
(László II. törvénykönyvéből)

3. Azoknak a papoknak, kik első és törvényes házasságban élnek, a béke megóvása és a szentlélek egysége miatt, ideiglenesen engedélyt adunk, amíg nekünk ebben az ügyben a szentatya tanácsot fog adni.

11. Ha valaki vasárnapon vagy a nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába, verésekkel javítsák meg.

22. Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.
(László I. törvénykönyvéből)

... ha azok, akik bűnösként mutatnak meg [annak bizonyítására], hogy ők nem bűnösek, [isten-] ítéletet akarnak vinni, engedjék meg nekik az [isten-] ítéletet. És azokat, akiket őröknek neveznek, osszák be tízes csoportokba, s közülük egy vigye az ítéletet mind a tíz helyett; ha az sértetlen marad, a többi kilenc is legyen igazolt; ellenkező esetben pedig mind a kilencen vegyék az ítéletet, ki-ki saját magáért. Az pedig, aki a kilenc [társáért] vitte a tüzes vasat, maga is vigyen saját magáért, de [forró] víz próbát.
(László III. törvénykönyvéből)

20. Minden olyan birtok, melyet Szent István adományozott, illessen meg minden, természetes leszármazás szerinti utódot vagy örököst. Az olyan birtok azonban, amelyet más királyok adtak, apáról fiúra szálljon, s ha ilyenek nincsenek, örököljön a fiútestvér, s ennek halála után fiait se zárják ki az örökségből. Ha pedig az illetőnek fiútestvére nincsen, az örökséget a király részére vegyék át.

21. Az ispánok, ha falvaikban vannak szabadok, akiktől lovakat kaphatnak, és száz pénzt gyűjthetnek össze, abból a jövedelemből a királynak egy páncélost állítsanak ki; ha negyven pénzt, páncél nélküli vitézt állítsanak ki, ha pedig kevesebbet, tegyék félre saját használatra.

22. Aki kóborlót fogad fel a király engedelme nélkül, ötvenöt pénzt fizessen; és ha a felfogadott valami lopást követ el ottlétében, ura próbával tisztítsa magát a vétekből; a kezest pedig jelentse meg, az pedig, ha bűntelennek bizonyul, azt a bírságot fizesse, amit a felfogadó; és ha nincs miből fizetnie, vesszék szabadsága.

23. Ha valaki négylábú állatot vagy ennek megfelelő dolgot, avagy húsz dénár értékű ruhát lop, mint tolvajt ítéljék el.

24. A keresztények temetkezési helyei csak templomok térségében lehessenek.
(Kálmán I. törvénykönyvéből)

25. Hogy senki se tartson meg semmit a pogány szokásokból; aki pedig ezt teszi, ha az öregebbek közül való, negyven napig szigorúan vezekeljen, ha pedig a fiatalabbak közül, hét napon át [vezekeljen] verésekkel.

26. Azoknak, akik a szerpapságot és áldozópapságot nőtlen állapotban nyerték el, feleséget venni nem szabad.
(Kálmán  II. törvénykönyvéből)

Ezt a régtől Pannóniának nevezett tartományt, mivel köröskörül erdőségek és hegyek, főként az Appenninek [Kárpátok] övezik, amelynek belseje a róna tágas síksága, és amely a folyók és folyamok futásától ékes, a különböző fajú vadakban dús erdőkben bővelkedik, oly gazdagnak ismerik természettől fogva virágzó szépsége és földjeinek termékenysége miatt, hogy szinte Isten paradicsomának, vagy a hírneves Egyiptomnak látják. Amint mondtam, természettől igen ékes látvány, de – amint ez barbár népnél szokásos – épületek és falak alig díszítik;  határait inkább roppant folyamok folyása veszi körül, mint erdők és hegységek.

Ezek a magyarok visszataszító külsejűek, mélyen ülő szemeik vannak, termetük alacsony, erkölcseikben és nyelvükben pedig annyira barbárok és vadak, hogy joggal lehet kárhoztatni a szerencse szeszélyét, vagy inkább csodálni az Isten türelmét, amiért martalékul hagyta ezt a szép földet az emberiség e szörnyetegeinek, akiket még embernek sem nevezhetek.

Abban mégis a körültekintést követik, hogy semmi fontos dologhoz sem fognak gyakori és hosszas tanácskozás nélkül. Ámbár hajlékaik falun és városon is a legsilányabbak, ti. nádból vannak, a fából valók pedig ritkák, kőből meg a legritkábbak, mégis egész nyáron és ősszel sátrakban tanyáznak. Királyuk udvarában úgy gyűlnek össze, hogy előkelőik közül ki-ki viszi magával a székét, és nem mulasztanák el, hogy államuk helyzetéről tanácskozzanak és tárgyaljanak. A dermesztő télben ugyanezt teszik otthonaikban. Fejedelmükkel szemben azonban annyira engedelmesek, hogy bármelyikük hallatlan bűnnek gondolná őt nemhogy nyílt ellentmondással ingerelni, hanem akárcsak titokban súgva-búgva belemardosni is. Ezért van, hogy noha az említett ország kb. 70 vagy több ispánságra oszlik, az egészből a jövedelem kétharmada jog szerint a király kincstárát illeti, s csak harmadrész jut az ispánnak, és senki sincs a nagy kiterjedésű országban, aki a királyon kívül pénzt merészkedik veretni vagy vámot szedni. Ezért van, hogy ha az ispánok közül valaki a királyt akárcsak kicsiségben is megsérti, vagy ilyesmiért előtte valahányszor csak – még ha alaptalanul is – gyanúba keveredik, akkor bármelyik alacsony rangú törvényszolga, akit az udvarból küldtek, egyedül elfogja őt, még akkor is, ha csatlósai körülötte vannak, megbilincseli és különféle kínvallásokra viszi. A fejedelem nem kívánja azt, ami nálunk szokásos, hogy a vele [a vádlottal] egyenrangúak ítéljenek felette, s a vádlottaknak nem adnak lehetőséget arra, hogy védjék magukat, hanem a fejedelem puszta akaratát mindenki törvénynek tartja. Ha a király valamikor hadat akar vezetni, akkor mindenki ellenkezés nélkül, mint egy test egyesül...
(Ottó freisingi püspök művéből)

2. ...akarjuk, hogy sem mi, sem a mi utódaink valamely hatalmas kedvéért servienseket soha el ne fogjanak vagy (azok birtokait) fel ne dúlják, hacsak előbb meg nem idézték, és bírói úton el nem ítélték őket.

3. Úgyszintén semmiféle adót, sem "szabad dénárok"-at (a szabadok adója) nem fogunk szedetni a serviensek birtokai után, sem az ő házaikba vagy falvaikba nem szállunk, hacsak nem hívnak bennünket.

4. Ha valamely serviens fiú nélkül hal meg, birtoka negyedrészét leánya örökölje, a többiről úgy intézkedjék, ahogy akar.

7. Ha pedig a király az országon kívül akar hadat vezetni, a serviensek ne tartozzanak vele menni, csak az ő pénzén, és visszatérés után rajtuk hadbírságot ne szedjen. Ha azonban az ellenség részéről jön sereg az országra, mindnyájan egyetemlegesen menni tartozzanak.

11. Ha vendégek, tudniillik előkelő emberek jönnek az országra, az ország tanácsa nélkül méltóságra ne emeljék őket.

A jobbágyok (értsd: a király főtisztviselői, előkelő urak) úgy kövessék (a királyi) udvart vagy utazzanak bármerre, hogy a szegényeket el ne nyomják, se ki ne fosszák.

16. Egész megyéket vagy bármiféle méltóságokat örök tulajdonul vagy birtokokképpen nem adományozunk.

19. A várjobbágyokat a Szent Királytól (I. István) rendelt szabadságban kell megtartani.

20. A tizedet senki se tartozzék pénzben megváltani, hanem ahogy a föld hozza a bort vagy termést, úgy kell megfizetni. És ha a püspökök (ebben) ellentmondanak, nem fogjuk őket segíteni.

23. Új pénzünk egy évig maradjon használatban, húsvéttól húsvétig. És a dénárok olyanok legyenek, amilyenek Béla király idejében voltak

24. Kamaraispánok, pénzverők, sótisztek és vámszedők az ország nemesei, izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

30. ...e négy jobbágyon kívül, tudniillik a nádor, a bán és a király és a királyné udvarbírái - senki se viselhessen két méltóságot.

31. Azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy a mi utódaink közül valaki valamely időben ezen rendelkezéseink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevélnek erejénél fogva mind a püspököknek, mind a többi jobbágyoknak és országunk nemeseinek együttesen és külön-külön, a jelenben és a jövőben mindörökké szabadságukban álljon, hogy a hűtlenség minden vétke nélkül nekünk és a mi utódainknak ellenállhassanak és ellentmondhassanak.
(II. András, Aranybulla – részletek)