Információk az Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny II. fordulójáról

Kategória: Versenyek, 2024. március 11., hétfő

A verseny időpontja: 2024. április 9. kedd, 14 óra.

A megoldásra 90 perc áll a versenyzők rendelkezésére.

A versenyzők saját iskolájukban, segédeszköz használata nélkül, nem francia szakos tanár felügyelete mellett, nyugodt körülmények között, a rendelkezésre álló idő szabad felhasználásával írják meg a feladatlapot. A feladatok megoldásához francia nyelvű utasítást kapnak a tanulók.

Csak a kék vagy fekete tollal kitöltött feladatlapokat tudjuk elfogadni. Hibajavító nem használható!

Kérjük, hogy figyeljenek a tanulók az esztétikus, átgondolt munkára!

A feladatlapokat 2024. április 8-án (hétfőn) juttatjuk el a versenyzők iskolájába a nevezési felületen megadott kapcsolattartó email címére. A verseny kezdetéig az intézményvezető felel a feladatlapok nyomtatásáért, a versenyzők számának megfelelő sokszorosításért, illetve a biztonságos tárolásért. A feladatlapokkal együtt elküldjük az írásbeli forduló lebonyolításával kapcsolatos tájékoztatót is.

A II. forduló feladattípusai: íráskészséget mérő feladat - levél, fórumbejegyzés írása, (meghatározott szószám és szempontok alapján), olvasott szöveg értése (mondatok/szöveg kiegészítése megadott elemek beillesztésével).

Témakörök, amelyek szókincsére épülhetnek a II. forduló feladatai:

9.osztály A csoport: család, lakás, iskola, napirend, étkezés, vásárlás, szabadidő (olvasás, zene, sport), évszakok (időjárás, öltözködés, tevékenységek),

9.osztály B csoport: család, lakás (házimunkák), iskola, napirend, étkezés (étteremben), vásárlás, szabadidő (olvasás, zene, sport, mozi, film, televízió), évszakok (időjárás, öltözködés, tevékenységek), ünnepek (családi), utazás (nyaralás), orvosnál, Franciaország – Párizs,

10. osztály A csoport: család, lakás (házimunkák), iskola, napirend, étkezés (étteremben), vásárlás, szabadidő (olvasás, zene, sport), évszakok (időjárás, öltözködés, tevékenységek), ünnepek (családi), utazás, orvosnál,

10.osztály B csoport: család, lakás (házimunkák), iskola (nyelvtanulás), napirend, étkezés (étteremben), vásárlás (online vásárlás), szabadidő (olvasás, zene, sport, mozi, film, televízió), telekommunikáció (mobiltelefon, internet), évszakok (klímaváltozás), ünnepek (típusai), utazás (nyaralás), orvosnál, Magyarország, Franciaország – Párizs.

A feladatlapokat a versenyt szervező intézmény címére legkésőbb a versenyt követő napon (2024. április 10. szerda) elsőbbségi küldeményként kell postára adni :
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium,
Nagyné Mussó Judit
4400 Nyíregyháza Ungvár sétány 12.

Az elbírálás minden versenyző esetén azonos, kategóriánként azonos feladatok és azonos javítási útmutató alapján történik. A II. fordulón maximum 50 pontot érhetnek el a versenyzők.

Az I. és II. fordulón elért pontszám alapján kategóriánként az 1-10. helyezett tanulókat jutalmazzuk. A díjazott versenyzők eredményét a versenyt szervező iskola honlapján 2024. április 30-ig közzétesszük, a díjakat (oklevél, könyvjutalom) postázzuk. A további eredményeket elektronikusan (emailben) juttatjuk el a kapcsolattartóknak és felkészítő tanároknak. Pontazonosság esetén előre meghatározott szempontok (feladatok sorrendje) alapján kerül sor a helyezések megállapítására.

Eredményes felkészülést kívánunk!

A II. forduló résztvevői:

9. osztály A csoport
(Az I. fordulón 41, vagy 41-nél több pontot elért versenyzők jutottak a II. fordulóba.)

Tanuló neve

Évf.

Csop.

Adorján Zsolt

9. o

A

Borbás Réka Sára

9. o

A

Csanádi Jázmin

9. o

A

Eisemann Júlia Kinga

9. o

A

Ezer Zoé

9. o

A

Forró Izabella

9. o

A

Hegedűs Viktória

9. o

A

Ilosvai Anna Mária

9. o

A

Karahuta Réka

9. o

A

Konyicska Rita

9. o

A

Kovács Brúnó Márton

9. o

A

Lengyel Nóra Bianka

9. o

A

Lőrincz Norman

9. o

A

Lupkovics Lázár

9. o

A

Mikó Hédi Irma

9. o

A

Rozs Gréta

9. o

A

Sárai Dóra Anna

9. o

A

Sasvári Lili

9. o

A

Szentpéteri Szonja

9. o

A

Takács Izabel Kiara

9. o

A

Takács Kitti

9. o

A

Takács Margaréta

9. o

A

Tasi Hanna

9. o

A

Teremi Mihály

9. o

A

Varga Evila

9. o

A

Vezsenyi Luca

9. o

A

Virág Ingrid

9. o

A

Wintermantel Borbála

9. o

A

9. osztály B csoport
(Az I. fordulón 36, vagy 36-nál több pontot elért versenyzők jutottak a II. fordulóba.)

Tanuló neve

Évf.

Csop.

Bakos Nóra

9. o

B

Bisztrai Ádám

9. o

B

Bucholcz Bora

9. o

B

Csányi-Dienes Alíz

9. o

B

Dobi Frigyes

9. o

B

Egyed Emese

9. o

B

Horváth Dóra

9. o

B

Horváth Zsuzsanna

9. o

B

Karácsonyi-Nyingifa Noah

9. o

B

Kerekes Regina

9. o

B

Keszei Bendegúz Róbert

9. o

B

Koncz Violetta

9. o

B

Kondé Brigitta

9. o

B

Kovalecz Hédi

9. o

B

László-Devera Kincső

9. o

B

Major Natália

9. o

B

Major-Nemes Marcell

9. o

B

Molnár Csenge

9. o

B

Nagy Emma Róza

9. o

B

Németh Míra

9. o

B

Pongrácz Zsombor Attila

9. o

B

Stefanek Petra

9. o

B

Sütő Csenge

9. o

B

Szántó-Serege Noémi

9. o

B

Szatmári Gréta

9. o

B

Uhrin Lilla

9. o

B

Zubcsik Adrienn

9. o

B

10. osztály A csoport
(Az I. fordulón 44, vagy 44-nél több pontot elért versenyzők jutottak a II. fordulóba.)

Tanuló neve

Évf.

Csop.

Asztalos Tamás

10. o

A

Balogh Panna

10. o

A

Botos Emma

10. o

A

Cheng Xuan

10. o

A

Éltető Ilona

10. o

A

Erdei Bíborka Sára

10. o

A

Gandulam Gendendorj

10. o

A

Gerecs Marcell

10. o

A

Horváth Hajnalka

10. o

A

Hulényi Anna

10. o

A

Kamarás Laura

10. o

A

Kertész Janka

10. o

A

Kovách Márk

10. o

A

Kovács Kitti

10. o

A

Lehoczky Nóra

10. o

A

Lung Lilla

10. o

A

Metzger Klára

10. o

A

Müller Kata

10. o

A

Nagy Anna

10. o

A

Nyári Rebeka

10. o

A

Roumi- Varga Eszter

10. o

A

Stángli Rebeka

10. o

A

Tarnai Lilla

10. o

A

Till Petra Réka

10. o

A

Tóth Lujza

10. o

A

10. osztály B csoport
(Az I. fordulón 34, vagy 34-nél több pontot elért versenyzők jutottak a II. fordulóba.)

Tanuló neve

Évf.

Csop.

Al-Hassani Fatima

10. o

B

Balogh Lénárd

10. o

B

Bilicki Máté

10. o

B

Bornemissza Zsófia

10. o

B

Bouzouidja Fatima Zahra

10. o

B

Cooper Helen

10. o

B

Csóka Blanka

10. o

B

Eszlári Tünde

10. o

B

Farkas Dorka

10. o

B

Halász Nándor

10. o

B

Hortobágyi Anna

10. o

B

Kákosy Júlia

10. o

B

Korcsik Lujza

10. o

B

Kovách Gergely

10. o

B

Mócsa Martin

10. o

B

Nagy Lili

10. o

B

Nagyiványi Jázmin

10. o

B

Németh Bernát

10. o

B

Sallai Eszter

10. o

B

Schmidt Emília

10. o

B

Selmeci Anna

10. o

B

Surinya Ákos

10. o

B

Szabó-Erdélyi Janka

10. o

B

Szalai Vanda

10. o

B

Széles Anna

10. o

B

Tóth Florina

10. o

B

Vámosi Réka Zsófia

10. o

B

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel