Nemzeti Együttműködés és Összetartozás Konferenciaprogramon az Eötvös Gyakorlóiskola képviseletében

Kategória: Eötvös hírek, 2023. március 21., kedd

Az „Összetartozunk Szövetség” és a „Nemzeti Együttműködési Közösség2023 – ban is életre hívta azt a – tavalyi évben Lakiteleken lebonyolított sikeres valamint élményekben gazdag – konferenciáját és rendezvényét, amelyen határon belüli és határokon túli önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási és kulturális intézmények képviselői vettek részt reprezentálva és kifejezve a „Történelmi Magyarország” magyarságának identitását, az összetartozás és nemzeti együttműködés szándékát és érzését egyaránt.

Az „Összetartozunk Konferencia” figyelemfelhívó plakátja (Baksa J. – Szani M.)

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai és diákjai – kifejezve az e területen kialakult kötődésüket és elkötelezettségüket – a tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is részt vettek a 2023. március 17 – én, Szegeden megrendezett programon. Az intézmény küldöttsége – Dr. Komáromi István igazgató, Jenei Andrea pedagógiai–nevelési igazgatóhelyettes, Dr. Szabóné Bugán Ágnes Marianna művészeti tanár, Lipécz Viktória, Tomori Gréta, Kósa Tamás, Puskás Dominik, Tomori Gréta és Tomori Tamás Dániel 7/A,B,C osztályos diákok – a „Nemzeti értékek fóruma, Összetartozunk – konferencia” programmodulban képviselték iskolájukat.

Az „Összetartozunk Konferencia” előadásokkal és művészeti programelemekkel, fellépőkkel is színesített rendezvényének elemei az alábbiak voltak:

  • Szülőföld, hazaszeretet és aktív turizmus a "Történelmi Magyarországon” - Dr. Komáromi István előadása
  • Zoborvidéki lakodalmi dallam” - Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános iskola és Gimnázium diákjai előadásában
  • Baranya vármegyei dallamok hangszeres népzene” - Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános iskola és Gimnázium diákjai előadásában
  • Értékközpontú kapcsolataink az adleri pszichológia tükrében” - Makkai Barbara előadása
  • Az első 10 Nemzeti Identitástábor - Veszprém és Temesvár, mint Európa Kulturális fővárosai - Baksa József előadása
  • Székelység” - Fazakas Sándor János előadása
  • 16.30 – 18.30: Összetartozunk Kerekasztal A kerekasztal beszélgetés témái:
    • magyarországi és határon túli önkormányzatok és civil szervezetek közötti együttműködések
    • pályázati tapasztalatok, lehetőségek.

Az előadások és művészeti programok – a résztvevők körében nagy sikert aratva és elismerést kiváltva – sokszínűen és élményt nyújtóan érzékeltették és mutatták be a konferencia azon mottóját és gondolatát, amely a magyarság, az összmagyarság összetartozásának és összefogásának, egymásrautaltságának életérzését foglalta magában. (Az Eötvös Gyakorlóiskola programon résztvevő diákjai és pedagógusai a közösen elfogyasztott ízletes ebéd mellett egy kellemes séta résztvevői is voltak a konferenciának helyet adó EKO - Parkban és a közeli Tisza – folyó partján.)

Nyíregyháza, 2023. március 21.

Üdvözlettel: Dr. Komáromi István

1. fotó: Az Eötvös Gyakorlóiskola csoportja a rendezvénynek helyet adó park előtt

2. fotó: Dr. Komáromi István előadásának címe a PPT első oldalán

3. fotó: Lipécz Viktória, Tomori Gréta és Dr. Szabóné Bugán Ágnes Marianna énekszáma

4. fotó: Lipécz Viktória, Tomori Gréta és Dr. Szabóné Bugán Ágnes valamint Kósa Tamás, Puskás Dominik és Tomori Dániel citeraelőadás

5. fotó: A diákok szabadidős programja a Tisza partján

(Fotó: Jenei A.)

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel