Nevelés - oktatás

Közösségi élményalapú tanulás a „Csokisuli”-ban

Kategória: Nevelés - oktatás

„Nyári napközis tábor”

Kedves Szülők!

Napközis és bentlakásos tematikus programokat szervezünk iskolánk tanulói számára - a diákok szabadidejének a tanítási szünetben történő eltöltésére - a 2017-2018-as tanév szorgalmi időszakának befejezését követően, június harmadik és negyedik hetében.

A programban való részvételre történő jelentkezési lap elérhető a honlapunkról vagy kérhető a Földszint 6/A számú irodában, illetve az érintett osztály osztályfőnökétől!

Tematikus bentlakásos program - közösségi élményalapú tanulás a „Csoki-suli” szervezésében (Sátoraljaújhely)

Kategória: Nevelés - oktatás

Kedves Szülők!

· Bentlakásos tematikus programot szervezünk iskolánk 3., 5. és 7. évfolyamon tanuló osztályok diákjai számára - a diákok szabadidejének a tanítási szünetben történő eltöltésére - a 2017-2018-as tanév szorgalmi időszakának befejezését követően, június harmadik (18-23.) és negyedik (25-30.) hetében. ( A táborban 2 x 20 fő diák vehet részt 1–1 héten!)

A programban való részvételre történő jelentkezési lap elérhető a honlapunkról vagy kérhető a Földszint 6/A számú irodában, illetve az érintett osztály osztályfőnökétől!

Első évfolyamon induló osztályok a 2017–18-as tanévben

Kategória: Eötvös hírek, Nevelés - oktatás

Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a 2017-18-as tanévben az első évfolyamon induló osztályok, tehetséggondozó programok

Osztály

Képzési forma

Szervezési

forma

1.a

Általános tantervű osztályidegen nyelvi tehetséggondozó programmal.

Választható nyelv: angol vagy német vagy francia

kisfelmenő

1.b

Általános tantervű osztály, fél osztályban idegennyelv, fél osztályban ének-zene tehetséggondozó programmal

Választható nyelv: angol vagy német vagy francia

nagyfelmenő

1.c

Általános tantervű osztály fél osztályban idegennyelv, fél osztályban matematika tehetséggondozó programmal

Választható nyelv: angol vagy német vagy francia

kisfelmenő

Érdeklődni lehet telefonon, a 42/599415 telefonszám 2420-as mellékén.

Miniszteri elismerés az Eötvös Gyakorlóiskola igazgatójának

Kategória: Nevelés - oktatás

Miniszteri elismerés az Eötvös Gyakorlóiskola igazgatójának

Pedagógusnap alkalmából 2014. május 30-án Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában szakmai díjakat adott át. A gyermekek harmonikus személyiségformálása terén végzett kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréseként Németh László-díjban részesült Dr. Komáromi István, a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

Elballagtak a végzős tanító szakos hallgatók

Kategória: Nevelés - oktatás

Elballagtak a végzős tanító szakos hallgatók

„Ha nevetsz, a világ mindig visszamosolyog rád”

Elballagtak a végzős tanító szakos hallgatók a Nyíregyházi Főiskolán. Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjai Takácsné Rajtik Piroska, Molnár Ágnes és Nagy Mariann tanítónők közreműködésével szép műsorral búcsúztatták a jövő pedagógusait.

 

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel