Szép sporteredmények és sikerek az Eötvös Gyakorlóiskolában

Kategória: Eötvös hírek

Szép sporteredmények és sikerek az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az Eötvös Gyakorlóiskola – a mindennapi és színvonalas oktató-nevelő munka mellett – az „Ép testben ép lélek!” elvét vallva – fontosnak gondolja és tartja azt, hogy diákjai számára az iskolában és az iskolán kívül is lehetőséget nyújtson és biztosítson a szabadidő- és versenysport különböző területein történő részvételre valamint a megmérettető szereplésre, a versenyzésre.

Így várta a Mikulást az 5.a osztály

Kategória: Eötvös hírek

Így várta a Mikulást az 5.a osztály

Valamennyi diák tudja, ha felvirrad december 6. akkor, megérkezik a Mikulás. Minden jó gyermek ajándékot remél ilyenkor, hiszen az ajándék, a szeretet, a megbecsülés kifejezése. Az iskolánkban is régi hagyomány, hogy minden esztendőben az osztályok tanulói megajándékozzák egymást. Így történt ez az 5.a osztályban is. A diákok már korábban kisorsolták, hogy kinek készítenek meglepetést. Az ötletes ajándékokat személyre szóló verssel adták át. A találó költeményeket nagy izgalommal hallgatták a tanulók, és próbálták belőle kitalálni, hogy kié lesz a következő mikuláscsomag. Az ajándékok átadását követően egy hangulatos, zenés táncmulatság következett, ahol mindenki táncolt és kiválóan érezte magát.

Airault-Uri Andrea osztályfőnök

Törpöket avattunk

Kategória: Eötvös hírek

Törpöket avattunk

A gyakorlóiskolában már több éves hagyomány, hogy az elsősöket igazi iskolásokká, „törpökké” avatjuk. Nem történt ez másképp ebben az esztendőben sem. Az iskola legkisebbjei -tanítóikkal együtt-, lelkesen készültek erre a napra, ahol nem csak a többi diák, de szüleik előtt is bizonyíthatták, „felnőttek” az iskolapadhoz. A fergeteges hangulatú délután keretében az elsős osztályok tánccal, verssel, énekkel mutatkoztak be, majd letették a törpesküt, hogy szorgalmas, jó diákjai lesznek az Eötvös Gyakorlóiskolának.

Így legyen! Sok sikert, vidám napokat kívánunk iskolánk legifjabb tanulóinak!

Francia vendégek látogattak az Eötvös Gyakorlóiskolába

Kategória: Eötvös hírek

Francia vendégek látogattak az Eötvös Gyakorlóiskolába

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2022. december 1-jén francia vendégeket fogadott. Jacqueline Plessis Oktatási Együttműködési attasé, Lola Monfroy, a kéttannyelvű oktatásért és a francia nyelv népszerűsítéséért felelős referens, Józsa Elena a magyarországi Francia Nagykövetség Sajtó-és Fordítóosztályának képviselője, valamint Lengyelné Ötvös Judit a debreceni Alliance Française Központ vezetője látogatott el intézményünkbe. A vendégeket dr. Komáromi István igazgató úr és iskolánk pedagógusai (Nagyné Mussó Judit, Tóthné Szabolcsi Zsuzsa Judit, Airault Frédérick) fogadták.

Advent, a várakozás csodája

Kategória: Eötvös hírek

Advent, a várakozás csodája

A Jósaváros élő adventi kalendáriumának 2-es száma iskolánk ablakában villant fel, amit iskolánk tanulói karácsonyi dalokat énekelve ünnepeltek.

Szervező: Dr. Juhászné Molnár Tünde

Az 1.b osztályban járt a Mikulás

Kategória: Eötvös hírek

Az 1.b osztályban járt a Mikulás

A Mikulás is meglepődött azon, hogy mennyi szorgalmas, jó gyermek jár a gyakorlóiskola 1.b osztályába. Ajándékokkal teli nehéz puttonyt cipelve látogatta meg az osztály tanulóit, akik nagy izgalommal várták és énekszóval köszöntötték. A Mikulás mindent tudott a diákokról, akik megfogadták, hogy továbbra is szorgalmas, jó gyermekek lesznek. Mindenki örömmel élte meg a kedves perceket.

Méhes-mézes nap

Kategória: Eötvös hírek

Méhes-mézes nap

A méhek és a mézfogyasztás fontosságára hívtuk fel a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatos tanulóinak a figyelmét egy méhes-mézes program keretében. Olyan hasznos ismeretekben bővelkedő, újkeletű programot kínáltunk a tanulóknak, amelyen mindenki szívesen részt vett. A méhek munkája, a mézkészítés folyamata felkeltette a diákok érdeklődését. Játékos formában a méz egészségre gyakorolt jótékony hatásaival is megismerkedtek. Délelőtt, a szünetekben a gyerekek megtekinthették a mézkészítéshez szükséges eszközöket, felszereléseket, egy videót a mézkészítés folyamatáról, mézkóstolón vehettek részt, valamint minden tanuló kapott ajándékba egy kis csomag mézet és egy könyvjelzőt.

Erasmus+ pályázati siker és sikeres projektindító nemzetközi konferencia az Eötvös Gyakorlóiskolában

Kategória: Sajtómegjelenés, Eötvös hírek

Erasmus+ pályázati siker és sikeres projektindító nemzetközi konferencia az Eötvös Gyakorlóiskolában

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2022. november 29. (kedd) és december 02. (péntek) között szervezte és bonyolította le az „Erasmus+ Kisléptékű partnerségek a köznevelés területén” „Élménypedagógia, erdei iskola és aktív turizmus” c. pályázati program koordinációs célú nemzetközi nyitó partnertalálkozóját.

Eötvös helyesírási verseny

Kategória: Versenyek

Eötvös helyesírási verseny

Hagyományainkhoz híven az idén is megrendeztük az iskolai helyesírási versenyt öt kategóriában. 2022. november 15-én 38 tanulónk vett részt az eseményen.

Minden diák emléklapot kapott, a kategóriák első három helyezettje oklevélben, s könyvjutalomban is részesült.

Eseménynaptár

Legutóbbi képek

Eötvös Gyakorlóiskola

© 2010-2024 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 12. Telefon: +36 (42) 599-415 E-mail: eotvos@nye.hu

Fel